IT-s, nem programoz, de sokat keres. Ki az?

Szaporodnak a kütyük… A számítógép hálózati infrastruktúra megbízhatósága, teljesítménye és funkcionalitása erőteljesen felértékelődik. A cégek keresik azokat a szakembereket, akik ezeknek a kihívásoknak megfelelő rendszereket tudnak tervezni, üzembe helyezni és működtetni. De vajon vannak, lesznek elegen a munkaerő-piacon?

Ha rákattintunk a legismertebb álláskereső portálokra, rendre szemközt találjuk magunkat IT-s hirdetésekkel. A sokak által ismert szám pedig sokkoló: jelenleg mintegy 22 ezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról - és a probléma nem új keletű. Ez azonban csak a felszín, hiszen maga az iparág rendkívül összetett, és rohamos fejlődésének köszönhetően egyre több és több felé ágazik. Ezen belül létezik egy szakma, amelynek említésekor mindig felkapják fejüket a vállalati vezetők – mondván – az utánpótlás nem igazán áll erős lábakon, viszont elengedhetetlen a vállalat működéséhez. A hálózati mérnökökről keveset beszélünk, talán ez is az oka a hiánynak, de azok a fiatalok, akik egyszer ráéreztek az ízére, csillogó szemmel mesélnek róla.

Kép: MagiCom

A hálózati mérnöki szakma komplexitása

Az alkotásra való hajlamunkat gyermekkorból hozzuk; számtalanszor játszottunk, építettünk, - majd büszkén mutattuk fel az eredményt. Egy hálózatot felépíteni, megvédeni és üzemeltetni hasonlóan érdekes dolog. És egy-egy feladat megoldása, elvégzése után a sikerélmény bizonyítja, hogy mindig megéri a befektetett munka. Gyakorlatias, technikai, és garantáltan kimozdítja művelőjét a komfortzónából – így szokták röviden jellemezni szakmájukat a hálózati mérnökök.

A szakma külön előnye, hogy viszonylag gyorsan lehet benne fejlődni egyrészt a folyamatos napi kihívások, másrészt az elérhető képzések miatt is. Ha valaki veszi a fáradtságot, évente egy-két certifikáció könnyen megszerezhető. Ez nem monoton, és nem is unalmas pozíció: minden napja csupa kihívás.

Az állam mozgatja a hazai IoT-piacot
Ázsia fejlett országai és az Amerikai Egyesült Államok messze megelőzik Európát az IoT fejlesztések területén, Magyarországon csak az állami beszerzéseknek köszönhetően fejlődik a terület. Az adatelemzés azonban egyre fontosabb, így lassú, de folyamatos növekedés várható a területen.
Egy informatikai mérnök munkája érték, egy informatikai rendszer felépítése, üzemeltetése bonyolult, kreativitást és jó problémamegoldó készséget igénylő feladat. Ha pedig egy ilyen rendszer üzemkész, az ugyanolyan érték munkáltató és munkavállaló számára egyaránt.

Level 1-től Level 4-ig: határ a csillagos ég

A mérnöki lét négy szintjéről mindenképpen szót kell ejtenünk. Az L1-es szint tudója szorgosan monitorozza a rendszert, ellenőrzi a hálózatot, a kapcsolatokat. Amennyiben összeomlik a hálózat, vagy hibát talál a kapcsolatban, beavatkozik kvalitásaihoz mérten, vagy tovább irányítja a hibajegyet az L2-ekhez.

A L2-es mérnökök végzik a hibaelhárítás nagy részét, üzemeltetik a hálózatot, legalább két év hálózat-felügyeleti múlttal a hátuk mögött.

Körülbelül öt év tapasztalattal a zsebükben L3 szintre léphetnek, amely már egy új világ: a Design & Build világa, ahol a magas szintű hibaelhárításon felül már a hálózatok megtervezésében és kiépítésében is aktívan részt vehetnek. Ezek a mérnökök leggyakrabban 3 területen specializálódnak: egyik terület a klasszikus network (a fentiekben említettek). A második kedvelt terület a network security (hálózatbiztonság), harmadik pedig az IP Telefonia (vagy Cisco Voice, UC), amelynek szakértői a hang- és videóátviteli technológiákban lesznek mélyebben jártasak.

Körülbelül 5-10 év L3 tapasztalat megszerzése szükséges ahhoz, hogy L4-es szintre jusson valaki. Itt a határ már a csillagos ég: komplett, több országot átívelő informatikai rendszereket terveznek, építenek ki és csak a legkivételesebb esetben vesznek részt hibaelhárításban, ha az L3 csapat sem tud megoldani egy adott problémát.

A vállalatok már keresik a megoldást

Valami hasonló megy végbe, mint pár éve a programozók esetében. Akkor működik jól a rendszer, ha a piac megfelelően tud reagálni a keresletre. Ha nyitott szemmel körbejárjuk a lehetőségeket, a fejvadászat és a vállalati saját képzések mellett máris találunk olyan képző intézményeket, ahonnan szaktudással rendelkező fiatalokat lehet azonnal munkába állítani. A győztes itt is az lesz, aki szakmai minőséget és megbízhatóságot tud nyújtani. Megjelent egy olyan akadémia is, amely azon kívül, hogy vállalja a mérnök szakemberek kiképzését, betanítását, garantálja azt is, hogy elhelyezi a jelölteket a partnereinél sikeres vizsgatétel esetén. A szemeszterek alatt felesleges, tölteléktantárgyak helyett pozícióspecifikus tantárgyakat biztosítanak a hallgatóiknak, akiket olyan oktatók tanítanak majd, akik IT területen tevékenykednek, és a való életből vett példákkal okítják a diákokat. A szigorúan szakmai tantárgyak mellett segítenek nekik time-management, illetve probléma megoldó képességeik fejlesztésében is, hogy egy hirtelen felmerülő problémára gyorsan, hatékonyan, és sikeresen tudjanak reagálni.

Mint ahogy a munkáltatók financiálisan reagáltak a szoftverfejlesztők iránti keresletre, be kell látniuk, hogy a hálózati mérnök szakemberek iránti kereslet fellendülése a fizetések emelkedését vonta maga után, így háromszázezertől egymillióig is terjedhetnek a nettó fizetési igények a jövőben.

Szerző:

Szécsi-Berron Fatime

Junior HR Manager & IT Recruiter

MagiCom Kft.

Elindult a Piac & Profit Online Akadémia!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo