Ideje bejelenteni a kártyás telefonokat

Idén június 30-ig kell azonosítaniuk a feltöltőkártyás előfizetőket a mobilszolgáltatóknak, mivel a törvény szerint megszűnik az az előfizetés, amelyik esetében az adategyeztetés nem történik meg határidőig - hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A tájékoztatás szerint a több millió érintett kártyahasználónak kapcsolatba kell lépnie mobilszolgáltatójával a szolgáltató által megjelölt módon és formában. Az NMHH a hazai mobilszolgáltatókkal közösen május elejétől kampányt indított, hogy felhívja az előfizetők figyelmét a határidőre, illetve az ügymenet folyamatosságára.

Fontos, hogy a hozzátartozók, közvetlen családtagok is segítsék a gyerekek, idősek által használt hanghívásra alkalmas, illetve riasztókban és egyéb nem hívásra szolgáló eszközökben található mobiltelefon SIM-kártyák adategyeztetését - írták.

A szolgáltatók 2017. június 30-ig legalább kétszer SMS-értesítést küldenek az előfizetőknek a személyazonosságot igazoló ellenőrzéshez szükséges adatokról, az adategyeztetés módjáról - azaz hogy személyesen, telefonon vagy online -, az adatok megadásához szükséges teendőkről, valamint az egyeztetés elmulasztásának jogkövetkezményéről, a feltöltőkártyás előfizetések megszűnéséről.

Kép:FreeDigitalPhotos.net

A hatóság és a mobilszolgáltatók is "adategyeztetés" elnevezésű aloldalakat hoztak létre weboldalaikon, ahol részletes információ található az adategyeztetésről, a személyazonosságot igazoló ellenőrzésről.

A január 12-én hatályba lépett rendelet alapján egy egyéni előfizetőnek legfeljebb tíz, egy üzleti előfizetőnek pedig maximum ötven előre fizetett mobilrádiótelefon SIM-kártyája, azaz feltöltőkártyás előfizetése lehet.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo