Elavult számítógépet használ a magyar kkv-k csaknem harmada

A magyar kis- és középvállalatok 29 százaléka elavult, 5 évnél idősebb számítógépet használ, ami lényegesen rosszabb az uniós átlagnál, ahol 18 százalék ez az arány – mondta Vass Gábor, a Microsoft Magyarország Kft. kkv-üzletág és partnerkapcsolati igazgatója a vállalat legfrissebb kutatását ismertetve csütörtökön.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hozzátette, fontos terület a szakemberkérdés, és Magyarországon nem szerencsés a helyzet. Míg az uniós kkv-k harmadának van külön informatikai szakértője, itthon ez az arány 24 százalék, ami a régióban a legalacsonyabb – közölte. Ismertette azt is, hogy az iparági előrejelzés szerint csaknem 30 százalékkal nő a felhő alapú szolgáltatások piaca a következő egy évben Magyarországon, leginkább az ügyfél-támogatási és ügyviteli rendszerek területén. Ebben benne van az is, hogy sok cég kivárta az uniós források megjelenését, mivel az előző uniós támogatási ciklusban még nem lehetett elszámolni a felhő alapú szolgáltatásokat.

Hiányzik az Ön cégéből is egy-két IT-szakember? Itt a megoldás!
Júniustól már hazánkban is elérhető az az IT-toborzó rendszer, amelynek segítségével talán betölthető lesz a 15 ezer betöltetlen magyarországi informatikus állás egy része.
A mostani uniós támogatási ciklusban a becslések szerint 580 milliárd forint értékű informatikai fejlesztésre lehet pályázni, a gazdaságfejlesztési programon belül 21 milliárd vissza nem térítendő támogatás áll a kkv-k rendelkezésére. Microsoft igazgatója felhívta a figyelmet, hogy 2018 májusától minden Európai Unióban működő vállalkozásnak meg kell felelnie az adatvédelmi rendeletnek (Global Data Protection Regulation, GDPR), ellenkező esetben éves árbevételének 4 százalékáig terjedő összegre büntethető. Ennek eleme, hogy biztosítani kell a hozzáférést, szerkesztést és törlést a személyes adatokhoz, az adatvesztés 72 órán belül jelenteni kell, és adatvédelmi felelőst is alkalmazni kell a cégeknél.

Vass Gábor a trendekről szólva elmondta, a régebben csak a nagyobb cégek számára elérhető technológiák már kicsiknek is hozzáférhetők, megemlítve, hogy a kkv-k éves árbevételének 1 százalékából fenntartható egy olyan rendszer, amelyet a nagyvállalatok is használnak, ideértve az eszközbérletet, a vállalatirányítási, ügyfélkezelési és üzemeltetési rendszereket is. Kitért arra, hogy egy zsarolóvírus elleni védekezés havonta 4 dollárba kerül felhasználónként. Hozzátette, egyre többen térnek át a havidíjas előfizetési konstrukciókra, áprilisban a Microsoft már több ilyen csomagot értékesített, mint éves előfizetést.

A Microsoft reprezentatív kutatásakor 8 országban készítettek interjúkat vállalatokkal, illetve 19 országban több mint 12 ezer kkv-t, legfeljebb 250 munkavállalót foglalkoztató céget kérdeztek meg.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo