Alexa gyógyszert is rendel, ha fáj a torkunk

Alexa, az Amazon okos hangszórója arra is képes lesz, hogy használója hangjából feliismerje egészségi állapotának változását és megfelelő lépésekkel, ajánlásokkal szolgáljon.

Az amerikai cég a napokban jegyeztette be szabadalmát az eljárásra ”testi és érzelmi jelenségek hangalapú felismerésére.” A fejlesztők szerint a hangból – legalábbis részlegesen, bizonyos mértékben – felismerhetők a fizikai állapot egyes változásai, mint például torokfájás, köhögés, nátha – alárcsak az izgatottság, vagy a szomorúság.

fotó: Flickr/기태 김

A rendszer a változást a használó előzetesen felvett hangmintájával összehasonlítva, egyúttal ismert adatai (kora, neme, internetkeresési szokásai) figyelembe vételével észleli a változást és reagál: tanácsot ad, hogy igyunk meleg italt, vagy megrendeli a patikából a vény nélkül is kapható gyógyszert.

Ügyvédrobotok – írhat a gép szerződést?
Míg az előző század közepén egyes részfeladatokra beprogramozott robotok lepték el a szerelőcsarnokokat, addig 20 évvel ezelőtt már minden vezető a számítógépének bekapcsolásával kezdte a napját. Jelenleg pedig láthatóan a mesterséges intelligencia térnyerése zajlik. De vajon a jogi szakma kivonhatja-e magát e tendencia alól?

Ami persze elsősorban azt jelenti, hogy az Amazon így is tud majd reklámot csinálni sokféle terméknek és szolgáltatásnak.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo