AI-aranyláz: most dől el, kik adják a csákányt

Mi a válasz a 21 ezer milliárd dolláros kérdésre? Ennyit ér jelenleg az USA technológiai szektora dollárban, bár a tét valójában ennél nagyobb is lehet. A Fidelity International szakértői szerint évek óta nem fordult elő, hogy az amerikai tőzsde ilyen mértékben támaszkodott volna egyetlen központi témára. A mesterséges intelligencia kétségtelenül ilyen: mindent átható, felforgató trend, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Fidelity előrejelzése alapján az AI által előidézett erőteljes eredménynövekedési hullám 2026-ban is folytatódni fog.

A technológiai és a nem alapvető fogyasztási cikkek részvényei még extrémebb képet mutatnak. A technológiai szektor esetében ugyanakkor erős jelek utalnak arra, hogy a növekedési kilátások javulóban vannak: míg egy évvel korábban a Fidelity megkérdezett elemzőinek mindössze egynegyede tartotta valószínűnek, hogy az AI javítja a jövedelmezőséget 2025-ben, mára ez az arány megduplázódott.

A szakértők ugyanakkor az amerikai fogyasztói kereslet gyengeségét emelik ki a következő év legfontosabb problémájaként. Ha az AI egyre több vállalat számára válik be üzleti modellként, akkor ez a termelékenység növekedésével fog járni, amely nehezen képzelhető el létszámleépítések nélkül.

Az alapvető és nem alapvető fogyasztási cikkek súlya ugyan csupán 21 százalék az S&P indexben, szemben a technológia és kommunikáció 46 százalékos súlyával, az amerikai fogyasztók mégis az USA GDP-jének közel 70 százalékát adják, így az e téren tapasztalható gyengeség többféle hatással is járhat.

Képes lesz-e a tőzsde felfutásából származó tőkenyereség és a számottevő mértékű technológiai beruházás arra, hogy ellensúlyozza ezeket a hatásokat?

A válasz mindezek fényében egyelőre igennek tűnik: a piacnak most valódi tartalom és optimizmus ad stabil alapot. A Fidelity arra számít, hogy a 2025-ös 5–8 százalékos nyereségnövekedés 2026-ban minden vizsgált nagyobb régióban kétszámjegyűre erősödik, az IT-szektorban pedig akár 25 százalékos nyereségnövekedés is várható. Mindez azonban nem teszi kevésbé fontossá a diverzifikációt, különösen abban a környezetben, ahol a politikai és szabályozói tényezők akár tényleges tőkemozgásokat is kiválthatnak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo