„Amióta az ősember kijött a barlangból, még nem nézett szembe ilyen mértékű változásokkal. Az emberiségnek el kell döntenie, vajon játékos, teljes jogú résztvevő vagy csak néző akar-e lenni?” - így érzékeltette egy amerikai társadalomtudós azt, hogy a világ alapvető változások előtt áll, amelyek nagyobbak, mint amelyeken az elmúlt néhány száz vagy talán ezer évben átment.
A következő 10-15 évben az USA-ban eltűnik vagy a felismerhetetlenségig megváltozik az úgynevezett fehérgalléros állások kilencven százaléka. Nem valószínű, hogy a fejlett világ más részein nem ugyanezek a folyamatok játszódnak majd le. A változások soha nem látott sebességgel követik egymást (fénysebesség helyett ma már stílszerűbb a websebesség jelzőt használni).
A közeli jövő mozgásirányai közül már néhányat látni lehet. Vegyünk sorra néhányat!
- A piaci verseny az élet minden színterén megmarad. Változás, hogy a reakcióidőnket csökkenteni kell, különben nincs esély a túlélésre, fennmaradásra, csak a leszakadásra.
- A cégek egyre inkább „szoftverrugóra” járnak. Ugyanolyan könyörtelenséggel hajítják szemétkosárba a „fehérgalléros robotokat”, ahogyan ők szorították ki a „kékgallérosokat” a 60-as években.
- A „fehérgalléros” nem tűnik el, csak helyet változtat. Oda megy, ahol eddig a „kék” dominált. Elemzők szerint a következő években mintegy 50 millió fehérgalléros állás „vándorolhat” Indiába, amelynek a lakossága 2000 tavaszán érte el az egymilliárdot.
- A globalizáció óriásai egységes, internetalapú beszerzői hálózatot hoznak létre, függetlenül azok nemzetiségétől. A beszállító beszállítóit is feltérképezik. A rendelési ciklusok drámaian felgyorsulnak, a B2B kiteljesedik, a tranzakciók átlagos mértéke ezermillió dollár nagyságrendű lesz.
- Az idő beszűkül és lerövidül. Amerikában 37 év kellett ahhoz, hogy a rádió 50 millió háztartásban megjelenjen. Az internetnek ehhez négy évre volt szüksége. A kékgalléros állások forradalmasítására több mint egy évszázadra volt szükség, az új, fehérgalléros rezsim kevesebb mint 10 év alatt szilárdult meg.
Véleményvezér

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen
Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre
Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.

Orbán Viktor személyeskedve rontott rá arra az egyetlen emberre, aki megjósolta az oroszok háborúját
Gyanús lett Orbán Viktor egy orosz szakértőnek.