Zűrzavar a 4-es metró körül

"Semmiféle döntés nem született a 4-es metró Baross tér és Bosnyák tér közötti második szakaszának állami támogatásáról"- értesült a hvg.hu a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményéből, melyben a tárca ugyanakkor kifejti, az önkormányzati választások után mérlegelni kell majd, hogy nem hasznosulhatnának-e jobban a metróépítésre szánt források.

A felelős minisztérium közleménye a Blikk csütörtöki számában megjelent állításra reagált, mely szerint a kormány kiszállna a 4-es metró építéséből. A lap kormányzati körökből származó információi szerint a már megkezdett építkezést befejezik, de nem adnának pénzt a második szakaszra, így a földalatti vasút megállna a Baross téren, és nem menne ki Zuglóba.

"Egyebek mellett a 2-es szakasz miatt ítélte úgy az unió, hogy a 4-es metró megtérülő beruházás, ezért kapott EU-s támogatást", idézte a Blikk csütörtöki cikkében Nyáry Krisztiánt, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatóját, aki a Népszabadságnak azt nyilatkozta, "a metró második szakaszának leállításáról a főváros sem hivatalos, sem informális jelzést nem kapott".

Ezzel egybevágóan a kormány tagadja, hogy kiszállna a 4-es metró továbbépítéséből, és úgy véli, „a beruházás folytatását megkérdőjelező sajtóhírek az önkormányzati választásoknak tudhatók be" - idézi a kormányszóvivőt a Népszabadság Online. A lap említést tesz az MSZP közleményéről is, mely szerint „hiába nyilatkoznak háromfélét a Fidesznél, a tények világosak, miattuk nincs még kész a metró, és most újra leállítják". A HetiVálasz.hu cikkében a 4-es metró körül kialakult jelenlegi helyzetet az MSZP „csodafegyverének" nevezi, és úgy véli, az önkormányzati választások közeledtével a párt „ezzel végre akcióba lendülhet".

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo