Visszatérőben a vállalati bizalom

Régiós és magyarországi szinten is megduplázódott a bevételnövekedéssel számoló cégek aránya. A közép- és délkelet-európai térség vállalatvezetői egyre bizakodóbbak a hitelhez jutás feltételeit illetően is, ami a teljes régió gazdasági élénkülését jelezheti.

Egye bizakodóbbak a cégvezetők – Kép: SXC

„A közép- és délkelet-európai régió idei kulcsszava a fejlődés és a növekedés. A megújult dinamizmus és növekvő lendület jellemzi a cégeket a térségben és hazánkban is, ami a gazdaság élénkülését is magával hozhatja” – mondta Dezse Margaret, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások vezető partnere.

Idén a régióban a vállalatok fele, 52 százaléka számít bevételeik növekedésére, amely kétszerese az előző évi várakozásoknak. Ezzel párhuzamosan jelentősen emelkedett a fejlődésre koncentráló cégek aránya is, mely arány Magyarország tekintetében közel duplájára nőtt. Idén a hazai válaszadók 42 százaléka kiemelt céljának a növekedést jelölte meg, amely megegyezik a nemzetközi átlaggal – derül ki az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométeréből. (Más felmérések szerint is a hazai cégek már maguk mögött hagyták a válságot.)

A közép- és délkelet-európai vállalatok több mint fele, 56 százaléka bízik a hitelek bővülésében. Ez különösen jó hír, hiszen a térség cégei jövőbeni fejlesztéseiket nagyobb részt hitelből valósítanák meg, és ennek érdekében kétharmaduk növelné vagy szinten tartaná meglévő hitelállományát az elkövetkező egy év során.

Ennek ellenére továbbra is a megfontolt lépésekben hisznek a régió vállalatvezetői. Közel felük alacsonyabb kockázatú stratégiát követ, ami az alapvető termékekre való erősebb fókuszt, valamint az új értékesítési csatornák kialakítását jelenti. Hazánkban a válaszadók merészebben látják a jövőt. Felük a termékek és szolgáltatások átalakításában, másik felük a technológiai lehetőségek kiaknázásában látják a növekedési lehetőségeket. (Az adatok a fogyasztói és üzleti bizalomban is meglátszanak, nyolc éve nem voltak ilyen optimisták a magyar gazdasági szereplők.)

Habár a vállalatvezetés a fejlődést prioritásként kezeli a régióban, a tulajdonosi nyomás hatására továbbra is napirenden van a működési hatékonyság kérdése, mint a költségcsökkentés és a portfólióelemzés. Azonban e mellett kiemelt helyen szerepelnek az akvizíciós kérdések is.

Lendületben az ipar, felpörgőben a cégek
A magyar gazdaság áprilisban sem veszített az év eleji lendületéből, legalábbis erről tanúskodnak a most közzétett ipari termelési adatok. Ugyan a növekedés bázisát még mindig a járműgyártás adja, de a feldolgozóipar csaknem minden szegmensében nőtt a termelés havi és éves összehasonlításban is.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo