Verhetetlen a BYD a céges e-autó pályázaton

Meghaladta a háromezret a kifizetéssel rendelkező projektek száma a céges flották zöldítését ösztönző pályázaton – derült ki az Energiaügyi Minisztérium közleményéből.

Mostanáig közel 5200 gazdasági társasággal kötöttek támogatási szerződéseket több mint 23 milliárd forint értékben. Közel 60 százalékuk, 3035 vállalkozás mostanra hozzá is jutott együttesen 13,2 milliárd forint állami hozzájáruláshoz.

A vállalati e-autó program járművenként 2,8-4 millió forint támogatást biztosít tisztán elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A cégek foglalkoztatotti létszámuk függvényében akár 64 millió forintot igényelhetnek járműparkjuk környezetbarát korszerűsítéséhez.
A beérkezett kérelmek összege már meghaladta a teljes, 30 milliárd forintos keretet. A fel nem használt források miatt azonban legkésőbb 2025. december 1-jéig még várják az újabb jelentkezőket.

A zöldautók nemcsak tiszták és csendesek, hanem üzemeltetésük, karbantartásuk is olcsóbb, mint a hagyományos hajtásúaké. A futó programban kifizetett támogatások több mint 3400 gépkocsi megvásárlását segítik. A legkeresettebb márka a BYD (842 autóval), de népszerűek a Tesla (634) és a Volvo (319) típusai is. A tisztán elektromos hazai flotta 2020 eleje óta a tízszeresére bővült Magyarországon. Az idei első negyedéves gyarapodás közel 7 ezer darabbal minden idők legkedvezőbb adata volt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo