Vendéglősök állnának bolti eladónak - alig akad meghirdetett álláshely

Egy hónappal karácsony előtt sokkal kevesebb bolti eladót keresnek a kiskereskedelemben, mint korábban. Míg szeptemberben közel 200 álláshelyet kínáltak, ez mostanra 70 alá apadt.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A boltosok sokkal kevesebb eladót keresnek, honlapjaik ezt mutatják, a korábbi évek létszámhiánya elolvadt, óvatosak a munkaerő toborzásában - írja friss bejegyzésében a Blokkk.com. A kiskereskedelmi szakportál úgy látja, eddig a védekezés intézkedései miatt kellett átcsoportosítaniuk és ahol kellett, új eladótéri dolgozókat beállítaniuk a boltosoknak, például a maszkviselést is árgus szemekkel kell figyelni. Ugyanakkor a 19 órás zárás azt jelentette, hogy a korábban 20-21, vagy éppen 22 órakor záró boltok nyitvatartási időszaka lerövidült, amit legfeljebb egy korábbi nyitás ellensúlyozhatott valamennyire.

"A védett idősáv is némi létszám csavargatást tett szükségessé, és ne szépítsük, az idősávban a szokásosnál kisebb a forgalom, főleg, ha az nem is kötelező a 65 évnél idősebbeknek. Haza persze nem küldenek emiatt arra a két órára senkit, de például részmunkaidőbe már többen is átcsúszhatnak emiatt" - írják.
A foglalkoztatási adatok – a KSH friss munkaerőpiaci számairól itt olvashat – azt mutatják, hogy a boltosok a jelentősebb létszámhiányt már a nyári, őszi hónapokban pótolták, az elmúlt hetekben pedig a bezárt vendéglők dolgozóinak egy része is náluk kopogtatott munkáért.

A munkaerő-kölcsönzők, diákszövetkezetek révén szervezhetnek a szokásosnál rugalmasabban felvételt a boltosok, amire az ösztönözheti őket, hogy nehéz előre számolgatni, mi várható akár a munkaerő, akár bármi más frontján. A diákmunkaerő akkor megy dolgozni, amikor hívják, ha úgy kell, akkor csak pár órára.

Sokkal kevesebb eladói állást hirdetnek

A Blokkk.com a láncok meghirdetett álláshirdetéseire hivatkozva azt írja, szűk egy hónappal karácsony előtt sokkal kevesebb bolti dolgozót keresnek a boltosok, mint szeptemberben, szembetűnően kevesebb a meghirdetett álláshely:

november szeptember
összesen ebből Közép-Magyarország
Aldi bolti eladó 41 31 61
Auchan áruházi munkatárs 20 18 39
Lidl bolti dolgozó 70 32 83
Penny eladó-pénztáros, csemegepultos, műszakvezető 39 22 44
Spar eladó, pénztáros, szakeladó, 49 27 34
Tesco áruházi, és expressz munkatársak 1 - 20
(Forrás: Blokkk.com/céges honlapok, 2020. november 26., szeptember 23.)
Az iparcikkes láncok körében is kevesebb bolti dolgozót keresnek:
november szeptember november szeptember
Ikea - 6 Deichmann 3 11
Media Markt 11 21 dm 6 15
Praktiker 1 4 Rossmann 10 10
H&M - 21 Decathlom 12 21
(Forrás: Blokkk.com/céges honlapok, 2021. november 26.,  szeptember 23.)
Az elemzés egyúttal megjegyzik: a kormányzati foglalkoztatási portál, az NFSZ a kereskedelemben összesen 283 álláslehetőséget kínál, szeptemberben 461 közül lehetett választani. Most 66 a bolti eladók üres álláshelye a portálon, szemben a szeptemberi 193 álláslehetőséggel.

Véleményvezér

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo