Vége a lakáseladás eldorádójának Magyarországon

Egyre kevesebb a fizetőképes vásárló. Ezer lakáshirdetésre vetítve 6 százalékkal mérséklődött az érdeklődések száma 2020 januárjához képest. Ennél is jobban csökkent az 1 millió látogatóra jutó érdeklődések száma, ami közel 30 százalékkal esett vissza.

A lakóingatlant kereső vásárlók és az eladók hozzáállása is változott az utóbbi hónapokban, a kínálat pedig szerény bővülést mutat - áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében, amely 450 ezer ingatlanhirdetés adatai alapján mutatja be a lakáspiaci kereslet-kínálat változását.

Szélesebb lett a választék

A vevők számára kedvező változás, hogy bővülni kezdett a kínálat, áprilisról májusra 3 százalékkal, majd május és június közepe között további 3 százalékkal több ingatlant kínáltak megvásárlásra az eladók. “Ez azért lényeges, mert az utóbbi 1-2 évben a szűkülő kínálat is szerepet játszott a drágulásban, emellett a lakáspiaci élénkülést is visszafogta” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Már nem minden adható el (Fotó: Central Home)

A keresletet tekintve az látszik, hogy bár az ingatlan.com-on a látogatók száma növekedett, ám úgy tűnik, hogy a fizetőképes vevők száma csökkent. Az 1000 eladó lakáshirdetésre jutó érdeklődések száma ugyanis a járvány előtti, 2020 januári szinthez képest idén májusban 6 százalékkal csökkent, míg az 1 millió látogatóra jutó érdeklődők száma közel 30 százalékkal esett vissza. “Utóbbi folyamatból látszik, hogy a piacon egyre kevesebb a vevő, az egy vásárlóra jutó adásvételek száma mégis növekszik. Vagyis a befektetési célú vásárlások nagyobb szerepet kapnak.” - emelte ki az ingatlanhirdetési portál szakértője.

Rákapcsoltak az eladók, hogy vevőt találjanak

Szintén fontos változás, hogy az eladók egyre többet tesznek azért, hogy az adásvételek létrejöjjenek, és ez szintén a piacon maradt vevőknek kedvez. Az ingatlan.com-on hirdető több mint 30 ezer tulajdonos túlnyomó többsége ingyenesen hirdet, de 2022 májusra a kiemelt tulajdonosi hirdetések aránya 26 százalékra nőtt, ami négyéves rekordszintet jelent.

Az ingatlanközvetítők pedig márciushoz képest 35 százalékkal többet fordítottak arra, hogy megbízójuk eladásra váró ingatlanait minél több vevőjelölt lássa. “Ezek a változások azt jelzik, hogy az eladók tevőlegesen is többet tesznek azért, hogy az ingatlanuk vevőre találjon. Ez pedig a piacon maradó vevőknek kedvezhet jobban, ami újdonság lehet a hazai lakáspiacon. Az elmúlt 6-7 év tempós áremelkedése ugyanis arra utal, hogy eddig az eladók szempontjai jobban érvényesültek az adásvételek során.” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo