Vállalkozások tízezreinek üzent az adóhatóság

A NAV csaknem 70 ezer vállalkozástól várja 2025. február 25-ig a tavalyi évről szóló áfabevallását; az eÁFA az érintetteknek jelentősen megkönnyítheti a kötelezettség teljesítését.  A tavaly indult eÁFA-rendszerben ugyanis már az éves bevallás is egyszerűen elkészíthető és beadható, akár a webes felületen, akár gép-gép kapcsolaton keresztül.

A 2024. január 1-jén debütált eÁFA amellett, hogy egyszerűbbé tette az adózást, csökkentette az adminisztrációt, alkalmazásával kiküszöbölhetők az esetleges hibák, adateltérések, és használóinál még az ellenőrzés valószínűségét is csökkentheti.

A már egy éve működő rendszer a könyvelőknek is nagy segítség lehet az áfabevallási időszakban, hiszen több, eddig manuális folyamat kiváltásával rengeteg időt spórolhat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – figyelembe véve az adózói visszajelzéseket is – folyamatosan finomhangolja a rendszer működését, bővíti szolgáltatásait. Így tavaly óta már elérhető az önellenőrzési funkció is, valamint a jogutódlással, soron kívüli bevallási kötelezettséggel érintett adózók is elkészíthetik áfabevallásukat, és a felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési eljárással kapcsolatos bevallások is teljesíthetők az eÁFA-ban.

Az áfa az egyik legösszetettebb adófajta, bevallását nagyban megkönnyítheti az eÁFA-szolgáltatás, amit minden vállalkozásnak érdemes megismerni és használni. A NAV honlapján a rendszer alkalmazásához szükséges minden fontos információ megtalálható – hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo