Valamitől igazán rettegnek a magyarok, ha a nyugdíjas évekre gondolnak

Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek összesen majdnem fele gondolja úgy, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatár után is dolgoznia kell majd, sokan pedig azon sem lepődnének meg, ha még 70 éves koruk után sem pihenhetnének.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az OTP Nyugdíjpénztár friss felméréséből kiderül, hogy minden ötödik ember úgy véli, még 70 éves kora után is dolgoznia kell majd. Összességében pedig többségben vannak azok, akik arra számítanak, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatár, vagyis 65 éves koruk után is rá lesznek szorulva a munkára, főként a férfiak gondolják így. Azok aránya kevés, mindössze 15 százalék, akik szerint már korán, akár 63 évesen vagy annál is korábban elmehetnek nyugdíjba.

Sokan ráadásul úgy vélik (22 százalék), hogy napi 8 órában kell majd tovább dolgozniuk, vagyis 65 vagy 70 évesen is teljes munkaidővel kalkulálnak.

 „Érthető, hogy sokan kiszámíthatatlannak tartják a jövőt, főleg, ha több évtizedre előre tekintünk. Számos kihívással kell szembesülnünk, úgy, mint az elöregedő társadalmak, bizonytalan gazdasági helyzet, melyek mind-mind arra mutatnak, hogy a jövőben lehetséges, hogy még a jelenleginél is nagyobb problémákkal kell megküzdenünk. Ezért is rendkívül fontos, hogy az öngondoskodást is évtizedes távlatban tervezzük, hiszen, ha idejében elkezdjük, bebiztosítjuk időskori anyagi biztonságunkat” – mondta el Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo