Valami történt a középkorúak anyagi helyzetében

Javult az anyagi helyzetük a K&H biztos jövő kutatása szerint, amely a szubjektív jövedelmi helyzetet vizsgálta. Egy év alatt 34 százalékról 26 százalékra csökkent az anyagi nehézségekkel szembesülők aránya, emellett az elegendő keresettel rendelkezők és alkalmanként megtakarítók aránya 23 százalékról 36 százalékra nőtt.

Többen vannak jobb helyzetben

A friss felmérés részletes adataiból az is látszik, hogy kevesebben vannak azok, akik kedvezőtlen anyagi helyzetben vannak a szubjektív álláspontjuk szerint.

A válaszadók 2 százalékára igaz, hogy nélkülözniük kell, hogy megéljenek. A havonta rendszeresen anyagi problémákkal szembesülők a megkérdezettek 8 százalékát adták, emellett 16 százalékuk azt mondta, hogy éppen beleférnek a havi költségvetésükbe. Ez egyben azt is jelenti, hogy összesen 26 százalékos azoknak az aránya, akik kisebb-nagyobb anyagi problémákkal küzdöttek az idei második negyedévben. Ez javulást jelent az egy évvel korábbi helyzethez képest, amikor 34 százalékos volt az arányuk.

Ezzel párhuzamosan a tavalyi 37 százalékról 26 százalékra csökkent azoknak tábora, akiknél nincsenek megélhetési problémák, ugyanakkor félretenni már nem tudnak. 36 százalékos volt azoknak a részesedése a válaszadókon belül, akik jól kijönnek a jövedelmükből és alkalmanként takarékoskodni is tudnak: ők egy évvel ezelőtt még csak 23 százalékos arányt értek el. Szintén kedvező, hogy megduplázódott, azaz 12 százalékra nőtt azoknak a száma, akik gond nélküli életről számoltak be, és rendszeresen félre is tudnak tenni.

A felmérés adatait értékelve Székely Pálma, a K&H értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője azt mondta, hogy a megtakarításokon belül kulcsfontosságú a hosszú távra, például a nyugdíjas évekre szóló öngondoskodás: minél korábban nekilát valaki félretenni, annál nagyobb összeget tud felhalmozni időskorára. A jövedelmek idei változása jó alapot ad azoknak is, akik ezt esetleg még nem tették meg, hiszen értékálló, hosszú távon gyarapodó megtakarításról van szó, továbbá a befizetések után 20 százalék, maximum 130 ezer forint adójóváírás is igényelhető.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo