Utcára került a miniszter és családja, most minden tisztázott

Jogszerűen vettem fel a csokot, amit időközben már visszafizettem – közölte a nemzetgazdasági miniszter.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A minisztérium közleményben a tárca vezetője azt írta: a napokban felmerült, hogy családja csok-támogatást vett fel, és tisztázni szeretné a helyzetet „annak érdekében, hogy hamis hírek a sajtóban ne terjedjenek el”.

2017 novemberében a tulajdonában lévő lakásban tűzeset történt, amelynek következtében az ingatlan lakhatatlanná vált.

A család az „utcára került” – írta, hozzátéve: biztosítania kellett a gyermeke és a felesége lakhatását. A tűzesettel érintett lakás esetében több évnyi bizonytalanság következett a tekintetben, hogy fel lehet-e újítani, újra lakhatóvá lehet-e tenni. 

A miniszter közölte: ezért 2021 elején feleségével együtt – még minisztersége előtt – megvásárolták Budapesten, a Németvölgyi úton található lakást.

Közölte: az ingatlanvásárlás során – „hasonlóan Magyar Péterhez” – családi otthonteremtési kedvezményt vett fel. „Az eltelt időszak alatt a lakást sohasem hasznosítottam. Az általam jogszerűen igénybe vett csokot, és az adót időközben visszafizettem” – közölte Nagy Márton.

(MTI) 

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo