Újranyitott üzleteket ellenőriztek - mivel volt a legtöbb gond?

Lassan egy hónapja annak, hogy újranyithattak a nem napi fogyasztási cikket árusító boltok is. A kapcsolódó veszélyhelyzeti szabályok betartását három hete ellenőrzi a fogyasztóvédelmi hatóság.

(Fotó: Pixabay)

A veszélyhelyzeti intézkedések lépcsőzetes feloldásával április 7-én térhettek vissza a vásárlók az élelmiszerboltokon, drogériákon, patikákon túl más profilú boltokba is. A kereskedelmi egységeknek jogszabályi előírás alapján az üzlethelyiség méretével arányos létszámkorlátozást kell betartaniuk és betartatniuk. A vásárlóteret és a bevásárlókocsikat folyamatosan fertőtleníteniük kell, a vevők számára kézfertőtlenítőt kell biztosítaniuk.

A kormányhivatalok munkatársai a felkeresett 2336 üzlet közül 338 helyszínen tapasztaltak jogsértést, az esetek több mint felében a kézfertőtlenítő hiányát.

A leggyakoribb jogsértésként, 176 alkalommal pont ez utóbbi maradt el. A második legtöbbször előforduló hiba, hogy a vállalkozás nem a vásárlótér valódi alapterületének megfelelően nyilatkozott a bejáratnál a létszámkorlátozásról, erre 141 esetben volt példa. Közel ugyanennyiszer hiányzott az előírt tájékoztatás arról, hogy legfeljebb hány vevő tartózkodhat egyszerre a boltban.

A mulasztásokat az üzletek többsége hamar, sokszor már az ellenőrzés ideje alatt pótolta. Eddig mindösszesen húsz esetben született a jogsértés javítására kötelező határozat, hat további eljárás még folyamatban van.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár elmondta: „A kollégák 136 hibázó üzletben már másodszor is megfordultak, az utóellenőrzések során mindent rendben találtak. A három hete tartó országos vizsgálat egyértelmű tapasztalata tehát az, hogy az üzletek döntő többsége tisztában van a jogszabályi előírásokkal, és megfelelően gondoskodik azok betartásáról. A vállalkozók együttműködőek a viszonylag ritka szabálytalanságok kiigazításában is, fogyasztóvédelmi bírságot ezért mostanáig nem kellett kiszabni.”

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo