Újraindítás: túl optimista volt az Orbán-kormány a 4 millió oltottal?

Vasárnap után a hétfői adatközlés szerint is nagyon lassú tempóban emelkedett az oltottak száma hazánkban, mivel most inkább második körös oltásokat végeznek. A kormányzati várakozás szerint a hét elején, közepén meglesz a 4 millió oltott, amikor újabb lazítások jönnek, többek között a kijárási tilalom kezdete éjfélre tolódik ki. Kisebb csoda kellene azonban ahhoz, hogy egy összejöjjön, írja laptársunk, az mfor.hu heti előrejelzésében. 

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Szombaton 19 424-gyel, vasárnap pedig 7772-vel nőtt az oltottak összlétszáma Magyarországon, ha viszont megnézzük, hogyan alakult az első, illetve második oltásukat megkapók száma, rögtön kiderül: semmit sem lassult az oltási tempó. Szombat óta láthatóan 70 ezer, illetve 50 ezer második körös oltást adtak be, ami értelemszerűen mérsékli az első oltásban részesülők számát - írja az mfor.hu.

Most a 4 milliomodik oltás elérése a cél, hogy az azt követő napon újabb enyhítések lépjenek életbe a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára.

(Fotó: Pixabay.com)

Ha azonban olyan lassú ütemben emelkedik az elsőre oltottak száma Magyarországon, mint az az elmúlt két napban megfigyelhető volt (10-20 ezer), akkor nemhogy szerda-csütörtök magasságában, de még jövő héten is nehezen érhetjük el a kívánt célszámot.
Mindeközben a múlt hét végén kormányzati közlések szerint a hét elején, első felében várják a 4 millió elérését, majd rá pár napra a 4,5 milliót is kipipálnák. Az mfor.hu előrejelzése szerint erre vajmi kevés esély mutatkozik. Az eddigi trendet tekintve jövő hét eleje mutatkozik reálisnak, hacsak nem történik valami csoda. Erről és a különböző forgatókönyvek alapján készített előrejelzésekről, részletesen laptársunk cikkében olvashat. 

Mi lesz 4 milliónál?

Noha egész távolinak tűnik jelenleg a következő mérföldkő elérése, a kormány már hétfő reggeli közzétette, majd röviddel rá a vonatkozó rendeletet tartalmazó Magyar Közlönyt is kiadta a várható intézkedésekről. Ezek alapján többek között arra kell készülni, hogy

  • A kijárási tilalom kezdete este 11 óráról éjfélre módosul.
  • Az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni.
  • A védetteknek (akinek védettségi igazolványa van) este 11 óráig megnyílik a vendéglátóhelyek belső tere is. A szülők és családtagok a gyermekeket is magukkal vihetik.
  • A vendéglátó üzletek belső tereiben a védetteknek és kiskorú gyermekeiknek nem kötelező a maszkviselés, ahogy azok teraszain sem.
  • A védettek szállodákba is mehetnek.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo