Újra támadnak az üdülési jogokkal csalók

Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) arról, hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni; évek óta több jogszabály-módosítási javaslattal élt a hivatal az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó visszaélések kiiktatása érdekében, amit most ismét kezdeményez – közölte a GVH.

Kiemelték, hogy a folyamatos és aktív hatósági fellépés ellenére ezen átverések továbbra is komoly veszélyt jelentenek, különösen az idősebb és anyagilag nehezebb helyzetben lévő fogyasztókra.

Ügyesen veszik el az emberek pénzét
Ügyesen veszik el az emberek pénzét
Fotó: Money Gram
Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben leszögezte: véget kell vetni az üdülési jogokkal kapcsolatos visszaéléseknek, ezekkel a gyakorlatokkal egyszer és mindenkorra le kell számolni A bűnözőket szigorú büntetésekkel kell elrettenteni attól, hogy becsapják az idős, nyugdíjas honfitársakat – tette hozzá.

A GVH márciusban a Gondolja Végig Higgadtan kampánysorozata keretében hívta fel a figyelmet az üdülési jogok másodlagos értékesítésével kapcsolatos problémahalmazra, illetve a különböző veszélyekre.

A GVH javasolta az üdülési jogok másodlagos értékesítésének előzetes közjogi jóváhagyáshoz kötését, illetve az értékesítéshez közvetlenül nem kapcsolódó járulékos szerződések megkötésének tiltását is. Továbbá a versenyhivatal – az érintett szaktárcákkal és hatóságokkal való egyeztetést követően – azt is felvetette, hogy indokolt lehet szigorítani az üdülési jogokkal kapcsolatos visszaélések büntetőjogi tényállását, illetve azok szankcionálását. Tekintettel a GVH-hoz az elmúlt időszakban érkezett lakossági jelzésekre a nemzeti versenyhatóság ezt most ismételten kezdeményezi a jogalkotók felé – közölték

A nemzeti versenyhatóság az üdülési jogukat értékesíteni vágyóknak azt javasolja: minden ajánlat esetén alaposan tekintsék át a felkínált feltételrendszer részleteit, szerződéskötés előtt pedig alaposan tájékozódjanak az érintett vállalkozások megbízhatósága és fogyasztói értékelése felől. (MTI)

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo