Újabb pofont kapott Magyarország az Európai Unió Bíróságától

Az Európai Unió Bírósága döntése szerint a 2021-es homofób és transzfób propagandatörvény elfogadásával a magyar állam uniós jogot sértett. A Bíróság az EU alapértékeinek, a Chartában foglalt több alapvető jog, továbbá a belső piaci szabályok (különös tekintettel a szolgáltatásnyújtás szabadságára) sérelmét állapította meg.

A döntés két szempontból is történelmi: egyrészt megerősíti, hogy az Orbán-kormány kirekesztésre és megbélyegzésre épülő politikájának nincs helye az EU-ban, másrészt az Európai Unió Bírósága (EUB) jelentős lépést tett afelé, hogy ne csak a gazdasági unió, de közös alapértékeink védelmezője is legyen azzal, hogy első alkalommal állapította meg az Európai Unióról szóló szerződés szerinti közös értékek sérelmét.

Orbán Viktor nem szerette az uniós jogszabályokat
Orbán Viktor nem szerette az uniós jogszabályokat
Fotó: DepositPhotos.com
A bíróság ítélete azt jelenti, hogy véget kell vetni a homofób és transzfób cenzúrának a nyilvánosságban, a fóliázásnak a könyvesboltokban és a mai döntés alapján a 2025-ben elfogadott önkényes „Pride-tilalom” sem maradhat.

A bíróság indokolása

Az orosz mintára elfogadott törvény rendszerszerű diszkriminációt vezetett be a szexuális és nemi kisebbségekkel szemben, amikor megtiltotta a 18 éven aluliak számára az olyan tartalmakhoz való hozzáférést, amelyek „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását vagy a homoszexualitást” népszerűsítik vagy jelenítik meg.

2025-ben a kormány ezt a tág korlátozást a békés gyülekezéshez való jog területére is kiterjesztette, hogy jogalapot teremtsen a Pride-felvonulások vagy az LMBTQI emberek jogegyenlőségéért kiálló más tüntetések megtiltására, a szervezők kriminalizálására és a résztvevők megbírságolására. Ezekben az ügyekben az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Háttér Társaság és a Társaság a Szabadságjogokért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo