Újabb milliárdos beszerzés Pakson

Az év végével sem állnak meg a kiírt tenderek – most ezekre pályázhatnak a cégek a paksi erőmű bővítésének kapcsán.

A tárgyaláson emellett egyetértettek abban is, hogy az elmúlt egy évben számos fontos lépés történt a két új atomerőművi blokk előkészítésében, mivel júniusban benyújtották a nukleáris létesítési engedély iránti kérelmet az Országos Atomenergia Hivatalhoz, illetve novemberben megérkezett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal úgynevezett villamos létesítési engedélye. A beszámolóból kiderült, hogy 2021 őszére várható az OAH által kiadott nukleáris létesítési engedély megszerzése; ennek birtokában indulhatnak el az új blokkok tényleges építési, gyártási, beszerzési és szerelési munkái.

 

A gödör engedélyét már nagyon várják
Még mindig nem érkezett meg az Országos Atomenergia Hivatalhoz (OAH) a Paks II-es gödörásáshoz szükséges első engedélykérelem sem – írtuk korábbi cikkünkben. 
Az élet nem állt meg

Az idei évet alapjaiban meghatározó világjárvány ellenére sem csendesedett el a Paks II beruházás, nemrég a mostani kiíráshoz hasonlóan felvonulási épületek (mechanikai és erőátviteli főmérnöki központ, valamint egy szállítási egység) építéséhez kerestek jelentkezőket, míg korábban a minden induló építkezés esetében kötelező lőszermentesítésre, valamint a mindennapi munkához szükséges járművek biztosítására írtak ki tendert.

Az ASZE egyébként viszonylagos rendszerességgel korábban is többször pályáztatott, vásároltak már mágnestáblákat is, de például különböző biztonsági szolgáltatásokra, és munkagépes tehermozgatásra, felhőalapú szolgáltatások biztosítására, biztonsági és kamerarendszer beszerzésére,valamint irodai eszközökre is írtak ki hasonló beszerzéseket.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo