Újabb milliárdos beszerzés Pakson

Az év végével sem állnak meg a kiírt tenderek – most ezekre pályázhatnak a cégek a paksi erőmű bővítésének kapcsán.

Az orosz fővállalkozó ASZE cégcsoport Paks II beruházásért felelős magyarországi fiókirodája jelenleg kettő, a bővítéssel kapcsolatos munkára várja a cégek jelentkezését, azután, hogy legutoljára már egyebek mellett a majdani nukleáris sziget alaplemezének elkészítéséhez is kerestek csővezetéket.

December 21-ig jelentkezhetnek a cégek arra a tenderre, amelynek keretében egy 300 főt ellátni képes étkezdét, valamint három, egyenként 500 főt befogadni képes egészségügyi és kényelmi épületet kell felhúznia a nyertes cégeknek, természetesen saját maguknak biztosítva az építkezéshez szükséges eszközöket is. A kiírás értéke legfeljebb 8 586 697 euró (3,044 milliárd forint), ezzel azonban így is az eddigi beszerzési körök egyik legdrágábbikjának számít.

(Fotó: Paks2.hu)

Szintén eddig a dátumig várják az érdeklődőket azon a tenderen, amelynek nyertese az építési és szerelési komplexumban berendezési munkálatokat végző vállalkozók számára kell, hogy biztosítson egy terhelésálló felületet. A szerződés maximális értéke 414 719 euró (147,06 millió forint).

A tervek szerint

Mostanában több hír is érkezett a paksi bővítésről, hiszen Orbán Viktor még december elején találkozott Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával, ekkor Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjének beszámolója szerint áttekintették a közeljövő főbb feladatait. Ezek sorában kiemelkedően fontosak az építkezés első földmunkái - a résfalazás, a talajszilárdítás és a munkagödör kialakítása -, amelyek várhatóan 2021 első felében kezdődhetnek el.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo