Újabb cég csatlakozik a beszállítói programhoz

Csatlakozik a GE Hungary csoport a Nemzeti Beszállítói Programhoz – jelentette be Varga Mihály az erről szóló szándéknyilatkozat aláírásakor. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a beszállítói fejlesztési projekt lehetővé teszi, hogy az eddiginél nagyobb arányban járuljanak hozzá a hazai vállalatok a magasabb hozzáadott értékkel bíró termékek fejlesztéséhez és gyártásához.

A több mint 10.000 munkavállalót foglalkoztató General Electric az egyik legnagyobb magyarországi vállalat, aminek a digitális ipari technológiák meghonosítása és alkalmazása terén kitűzött céljai összhangban vannak a magyar iparpolitika irányelveivel – mondta Varga Mihály.

"A beszállítói-fejlesztési programtól azt várjuk, hogy a következő években jelentős számú magyar kis- és középvállalkozást vonnak be a nagyvállalatok az import hálózatukba, kiépítve ezzel egy stabil és megbízható beszállítói kört Magyarországon" - mondta a  nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a magyar kkv-k egyre nagyobb hányada tud majd sikerrel kilépni a nemzetközi piacra is. "A hazai vállalkozások elsajátíthatják a nagyvállalatoktól azokat az ismereteket, amelyek az ipar 4.0 által megkövetelt szemléletváltáshoz is elengedhetetlenek" – mondta Varga Mihály. (A beszállítói programról itt olvashat!)

A GE Hungary cégcsoport kitüntetett szerepet tölt be a magyar gazdaság életében. Nem csupán azzal, hogy az egyik legnagyobb hazai termelő vállalatunk, hanem azzal is, hogy a cég által meghatározott fejlődési irány – a digitalizáció – a magyar gazdaságpolitikában is kiemelt cél.

Így bukják el üzleti lehetőségeiket a hazai beszállítók
Minden 4. hazai beszerző szerint rendszeresen fordul elő, hogy a potenciális beszállítók válaszra sem méltatják őket az ajánlatkérés során – derült ki a Táblázat.hu friss kutatásából. A több mint 1100 hazai beszerző részvételével zajló felmérés arra is rávilágított, hogy nem feltétlenül a legjobb ár a nyerő: a beszállító gyorsasága, az ajánlat részletessége és a kapcsolattartás minősége többet nyom a latban.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo