Új toronyház lett az Európai Unió legmagasabb épülete, meglepő hol épült

A Varso Tower, vagyis a Varsó Torony Lengyelország és az Európai Unió legmagasabb épülete, egyben a lengyel főváros legrangosabb építészeti projektje. A maga nemében egyedülálló felhőkarcoló szervesen illeszkedik abba a fejlesztési folyamatba, amelynek célja, hogy Varsót a nemzetközi üzleti élet egyik dinamikusan növekvő központjává emelje.

A projekt megvalósításában meghatározó szerepe volt a digitalizációnak, így az épület nemcsak a magasságának, méreteinek, hanem az építésekor alkalmazott innovatív módszereknek köszönhetően is kiérdemli a figyelmet. A fejlesztést Európa egyik meghatározó ingatlanvállalata, a HB Reavis irányította, a kivitelezést a bécsi székhelyű PlanRadar Magyarországon is elérhető szoftvere támogatta.

A budapesti Mol toronyház eltörpül mellette (Fotó: PlanRadar)
A budapesti Mol toronyház eltörpül mellette (Fotó: PlanRadar)

A Varsó Torony impozáns méretű, 310 méter magas, 53 emeletes felhőkarcoló, hasznos területe 70 ezer négyzetméter. Az épületben az irodák mellett egy kávézó és egy panoráma kilátó is helyet kapott, így nemcsak az ott dolgozóknak, hanem a látogatóknak is egyedülálló élményt kínál a pazar kilátással. A tervezésénél és kivitelezésénél a fenntarthatóságra és a felhasználók kényelmére helyezték a hangsúlyt, amit az épület BREEAM és WELL tanúsítványai is bizonyítanak. A felhőkarcoló belesimul a város szövetébe, a közlekedés kiváló, a központi pályaudvar közelsége miatt vasúton is jól megközelíthető.

A torony a Foster+Partners stúdió építészei, valamint számos különböző szakterület mérnökei és szakemberei együttműködésének eredménye. Tervezése és építése – amelyet nemzetközi csapat végzett – komoly kihívást jelentett, de végül a teljes munkafolyamatot forradalmasító modern technológiák és innovatív megoldások alkalmazásának köszönhetően sikeresen zárult. A projekt megvalósításában kulcsszerepe volt a PlanRadar szoftverének.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo