Üdülési jogokkal trükköznek

Az elmúlt évtizedekben számos eljárásban vizsgálták az üdülőhasználati jogok másodlagos értékesítésével összefüggő megtévesztéseket, de a folyamatos hatósági fellépés ellenére ezek az átverések továbbra is komoly veszélyt jelentenek, különösen az idősebb és anyagilag nehezebb helyzetben lévő fogyasztókra – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal.

A versenyhatóság felidézte: az üdülési jogok piaca Magyarországon 20-30 éve élte aranykorát. A tulajdonosok, akik esetenként már az örökösök, nem mindig tudják vagy akarják igénybe venni az üdülési jogukat, ennek ellenére az ezzel járó költségeket a szerződések lejáratáig fizetniük kell.

Az üdülési jogok fenntartása egyre inkább ráfizetéses az üdülési joggal rendelkező fogyasztók számára, akik ezért szeretnék azt értékesíteni, ez azonban több okból is komoly nehézségekbe ütközik. 

Nem árt óvatosnak lenni
Nem árt óvatosnak lenni
Fotó: Depositphotos

Az üdülési jogok határozott időre szólnak, a felmondás csak közös megegyezéssel, az üdülési jog szolgáltató által meghatározott feltételek szerint lehetséges. Mivel már kevesen vannak azok, akik hajlandóak több tíz évre előre lekötni magukat ugyanahhoz a helyszínhez, illetve az előre meghatározott időpontokhoz, az üdülési jogokra ma már alig van kereslet, ezért azok eladása szinte lehetetlen.

Ezt kihasználva bizonyos vállalkozások olyan, gyors értékesítési lehetőségeket, megoldási javaslatot kínálnak a feleslegessé vált üdülési jogtól megszabadulni vágyó magyar családoknak, többnyire idős embereknek, amelyekről eleve tudják, hogy azok nem működőképesek. 

A GVH egyebek között arra figyelmezteti az üdülési joggal rendelkezőket, hogy kérjenek az ajánlat minden részletéről előzetes írásos tájékoztatót, kérdezzenek utána az ajánlatban szereplő valamennyi költségnek, illetve semmilyen dokumentumot ne írjanak alá, ha azt nem tudják értelmezni, és konzultáljanak családtagjaikkal, jogi képviselőjükkel.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo