Trump megnyerte az első csatát Kínával szemben a vámháborúban

A politikusok szavai ma már nem sokat érnek. Érdemes ezért mindig inkább a számokat nézni, ha valaki pontosan akar tájékozódni.

A vámtételek csökkentek ugyan az áprilisi bejelentésekhez képest, az átlagos vámszint a kínai áruk esetében most 51,1 százalékon áll a korábbi 20 százalékkal szemben, míg ellentétes relációban szintén 20 százalék környékéről emelkedett 32,6 százalékra a Peterson Institute for International Economics számításai szerint, a múlt hét végi tárgyalások eredményeként.

Azért látunk más számokat itt, mint a hírekben, mert most már minden árura érvényesek a megállapított vámtételek, s ráadásul a 800 dollár alatti tételekre, ha nem amerikai a szállító, akkor 54 százalékos vámtétel vonatkozik. Míg amerikai szállítócég igénybevétele esetén ez jóval kisebb, valamivel 10 százalék fölötti tétel.

Áruk köre, amelyekre vonatkozik a vám az USA és Kína viszonylatában

Forrás: PIIE

Vagyis Trump egyelőre nyerésre áll, hiszen átlagosan 20 százalékkal magasabb vámtételeket harcolt ki, mint Kína. Talán éppen ezért nem véletlen Kína elégedetlensége. Ha figyelembe vesszük, hogy tavaly Kína cirka 440 milliárd dollár értékben exportált termékeket az USA-ba és onnan 144 milliárd dollár értékben importált, akkor az USA vámbevételei 85 milliárdról 225 milliárd dollárra, míg Kína esetében 31 milliárdról 47 milliárd dollárra növekednek. Vagyis az USA költségvetése mintegy 140 milliárd dollárral járhat jobban, miközben tavaly a deficit 295 milliárd dollár volt.

Egy biztos. Az, hogy sokak szerint jobb most a vámhelyzet, mint a vámháború eszkalálódása előtt, az nem igaz. S még valami. Mindeközben a világ többi részével szemben az amerikai vámok 2,5 százalék környékéről 11,7 százalékra emelkedtek, miközben a világ többi része még nem igazán válaszolt, hiszen az átlagos vám az amerikai árukra továbbra is 6,5 százalékon áll. (Erstemarket)

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo