Trump folytatni kívánja a vámcunamit, Európa jön

A Kanadából érkező kőolaj-importra alacsonyabb lesz a vám az Egyesült Államok által februártól bevezetett általános 25 százalékos mértéknél – közölte Donald Trump elnök újságírók előtt.

Az elnök megerősítette, hogy Kanadával és Mexikóval szemben életbe lép szombattól a korábban kilátásba helyezett általános vámteher, ugyanakkor hozzátette, hogy a Kanadából érkező kőolaj-szállítmányokra a teher mértéke 10 százalékos lesz.

Trump bevezette azt, amiről sokan azt hitték, nem teszi meg
Trump bevezette azt, amiről sokan azt hitték, nem teszi meg
Fotó: Depositphotos
A vámok indokaként a két ország elégtelen határőrizetét említette, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy gazdasági megfontolások is állnak a háttérben, mert mind Kanadával, mind Mexikóval szemben komoly amerikai külkereskedelmi mérleghiány áll fenn. Hozzátette, hogy Kínára is kivetik a tervezett pótlólagos 10 százalékos vámot.

Donald Trump arra az újságírói kérdésre, hogy tervez-e vámot az Európai Unióval szemben, úgy fogalmazott, hogy „teljes mértékben”.

Az ukrajnai háború lezárával kapcsolatban azt mondta, hogy erről az Egyesült Államok komoly egyeztetéseket folytat Oroszországgal. Az elnök ugyanakkor kijelentette, hogy közvetlenül egyelőre nem beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de tervezi.

A Fehér Ház szóvivője korábban a vámokkal kapcsolatban napi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a határvédelem elégtelensége, az Egyesült Államokkal szomszédos országokból nagy számban érkező illegális bevándorló miatt a Kanadából és Mexikóból érkező árukat február 1-től, azaz szombattól 25 százalékos vám terheli. Karoline Leawitt közölte, hogy a kínai árukat terhelő pótlólagos vám mértéke 10 százalékos lesz, aminek indokaként a kelet-ázsiai országból származó kábítószer, a fentanil előállítása elleni elégtelen kínai hatósági fellépést említette.



Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo