Trükköző álőstermelők buktak

Május második felében fokozott szamócaellenőrzéseket végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Számos fővárosi és vidéki vásárcsarnokban, termelői piacokon és termőföldeken is jártak az ellenőrök. A kéthetes ellenőrzéssorozat rávilágított, hogy bár sok őstermelő jogszerűen és tisztességesen végzi tevékenységét, még mindig akadnak, akik igyekeznek megkerülni a szabályokat, visszaélnek a vásárlók bizalmával. A hatóság 5 értékesítővel szemben indított eljárást és a tapasztalatok alapján a nyár további részében is folytatja a piacok fokozott ellenőrzését.

A Nébih május második felében tartott kiemelt szamóca ellenőrzése során mintegy 30 szamócaárusítót ellenőriztek a szakemberek. A vizsgálatok részben a Nébih Zöld Számra érkezett bejelentések alapján, részben a piaci árusoknál történtek. A felügyelők többek között ellenőrizték, hogy az értékesíteni kívánt termék szerepel-e az őstermelői nyilvántartásban és azt a saját gazdaságban állította-e elő az őstermelő.

Kitértek arra is, hogy az értékesítést arra jogosult személy végzi-e és a helyszín a vásárlók elérik-e az előírt információkat, adatokat. Fontos ellenőrzési szempont volt továbbá, hogy az eladásra kínált termék mennyisége arányos-e a nyilvántartásban feltüntetett, földterületeken megtermelhető mennyiséggel.

Az eredmények felemés képet mutatnak
Az eredmények felemés képet mutatnak
Fotó: Pixabay


Több helyszínen mindent rendben talált a hatóság. Egyes piacokon azonban nem volt egyértelmű, hogy milyen minőségben történik az értékesítés, vagyis, hogy felvásárolt árut vagy saját termelésűt árusítanak, ezzel megtévesztve a vásárlókat. Általánosságban elmondható, hogy a termelői piacokon jogszerűen történik az értékesítés, saját termelésű árut kínálnak a termelők. A nagyobb vásárcsarnokokban azonban kezd kiszorulni a hazai őstermelői áru, inkább kereskedők értékesítik a felvásárolt szamócát.

Az ellenőrzéssorozat során 5 esetben indult eljárás, mert felmerült a gyanú, hogy az értékesítő nem saját termelésű termékeket kínál. Ezeknél az eseteknél a hatóság – a dokumentumok vizsgálata mellett – minden esetben kimegy a termelés helyére is ellenőrizni.

Véleményvezér

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.
Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök 

Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.
A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb 

A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.
Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott

Az ukránok szerint Szijjártó Péter hazudott 

Gyanús az ukránoknak a magyar külügyminiszter.
A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait

A Bige-család visszautasítja Gulyás Gergely vádjait 

A kormány nem tud leszállni a Bige-családról.
Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe 

Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo