Történelmi fordulópont a lakáspiacon

2025 első negyedévében már alig érhető el újépítésű lakás 1 millió forint alatti négyzetméteráron – derül ki a Duna House legújabb ingatlanpiaci elemzésből. Ezzel új korszakba lépett a főváros ingatlanpiaca, amely a vásárlók lehetőségeit és döntési szempontjait is új irányba fogja terelni.

Budapesten jelenleg a legolcsóbb újépítésű ingatlanokat a XV. és a XX. kerületekben találjuk, négyzetméterenként 1 millió forintos átlagáron. A legmagasabb árszinteket a II. kerületben mérték, ahol az átlagos négyzetméterár már 3,4 millió forint fölé emelkedett. Az I., V. és XII. kerületek szintén 2 millió forint feletti négyzetméterárat mutatnak.

Eszement drágulás
Eszement drágulás
Fotó: Depositphotos

Az újépítésű lakások négyzetméterárai 2024 első negyedévéhez képest 2025 első negyedévére Budapesten átlagosan jelentősen emelkedtek, de a növekedés mértéke erőteljesen eltér kerületenként.

„A legnagyobb drágulás a II. kerületben történt, ahol az árak 56 százalékkal nőttek, ezt a XVIII. kerület követi 51, majd a VII. kerület 40 százalékkal. Látványos emelkedés volt továbbá a XIX., XII. és XIII. kerületekben is, 20 százalék feletti növekedéssel. A legkisebb növekedést a belső pesti kerületek egy része mutatta: a IX., X., XIV. és XVI. kerületekben 4-6 százalék közötti bővülés történt. Összességében a drágulás ott volt a leglátványosabb, ahol korábban elérhetőbb árak voltak, de az utóbbi évben erősödő kereslet, korlátozott kínálat és jobb infrastrukturális fejlesztések hatására hirtelen felértékelődtek az újépítésű projektek” – mondta Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője.

Ebből fakadóan nem túlzás azt állítani, hogy újépítésű lakást ma leginkább már csak a tehetősebbek tudnak vásárolni: egy 60 négyzetméteres lakás ára a legolcsóbb kerületekben is eléri a 60 millió forintot, míg a belvárosban vagy a budai hegyvidéki részeken ennek akár a háromszorosa is lehet. Mindez igencsak leszűkítette a vevőkört, vagyis főként csak a komolyabb saját forrással (vagy jó hitelképességgel) rendelkezők vásároltak újépítésű lakást.

Véleményvezér

Magyar Péter harmadannyi fizetéssel beérné, mint Orbán Viktor

Magyar Péter harmadannyi fizetéssel beérné, mint Orbán Viktor 

Magyar Péter jelentősen megnyirbálná a miniszterelnöki fizetést.
Kamu a Putyin rezidenciája elleni ukrán dróntámadás, Trump megette

Kamu a Putyin rezidenciája elleni ukrán dróntámadás, Trump megette 

Az oroszok kíméletlenül hazudnak.
Döbbenetes bejelentést tett Oroszország, akár fegyverrel is támogatják Kínát az USA-val szemben

Döbbenetes bejelentést tett Oroszország, akár fegyverrel is támogatják Kínát az USA-val szemben 

Figyelemreméltó az orosz külügyminiszter kijelentésének időzítése.
Csodát talált Hadházy Ákos, gyönyörű közút vezet Lázár János fiának házához

Csodát talált Hadházy Ákos, gyönyörű közút vezet Lázár János fiának házához 

Lázár János szűk körben már megvalósította a családbarát kormányzást.
Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo