Többet dolgoznak a németek, mint korábban

Miközben a teljesített bruttó óraszám még elmarad a járvány előttitől a szövetségi foglalkoztatási hivatal (BA) munkaerőpiaci és foglalkozási kutatóintézetének (IAB) keddi jelentése alapján.

A német munkavállalók 2022-ben 61,1 milliárd munkaórát teljesítettek, 1,4 százalékkal többet, mint az előző évben. A járványvédelmi korlátozásoktól még nem érintett utolsó év, a 2019-es munkaóra-teljesítményétől ez 1,6 százalékkal marad el. Egy foglalkoztatott tavaly 1341 munkaórát végzett, 0,1 százalékkal többet, mint 2021-ben. A 2019-es egy személyre jutó munkaóra-teljesítmény 2,3 százalékkal haladta meg a 2022-est.

A teljesített munkaórák számának a növekedése elsősorban a részmunkaidős foglalkoztatás csökkenéséből ered, bár ennek nagy részét ellentételezte a betegszabadságok növekedése. A kutatók első becslése szerint a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma 1,42 millióval 429 ezerre csökkent tavaly. A dolgozóknak azonban 5,95 százaléka volt távol betegség miatt 2022-ben, lényegesen többen az előző évi 4,42 százaléknál. A betegség miatti távollét aránya tavaly volt a legmagasabb 1991 óta.

(MTI)
 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo