Több tízmillió forintot lehet bukni a csok elvesztésével

Jelenleg egy 15 millió forintos csokos lakáskölcsönért húsz év alatt kevesebb mint 20 millió forintot fizethetünk vissza a banknak, míg egy ugyanilyen összegű és futamidejű piaci lakáshitelért már 31 milliót. A “városi csok” megszüntetése miatt jövőre egy 60 milliós lakás megvásárlása akár több mint 30 millió forinttal nagyobb hitelterhet jelenthet egy háromgyerekes családnak húsz év alatt, mintha azt idén vennék meg - derül ki a Bank360.hu számításaiból.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A kormány 2024-től átalakítja a gyereket nevelők és vállalók számára elérhető családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szabályait. Bár az új szabályokról mindeddig nem adtak ki rendeletet, az az eddigi közlések alapján a támogatás jövőre már nem nem lesz elérhető az 5000 lélekszámúnál nagyobb településeken. Ez arra ösztönözheti a nagyobb településeken élő családokat, hogy még az idén vegyék igénybe a csokot és a csok hitelt a lakásvásárláshoz vagy -építéshez.

Sokat lehet bukni (Fotó: Depositphotos)
Sokat lehet bukni (Fotó: Depositphotos)

Aki nem lép...

Amennyiben 2024-től nem lesz elérhető az 5000 főnél nagyobb településeken a csok, akkor a családok (akiknek tagjai nem csak házastársak, hanem élettársak és egyedülálló szülők is lehetnek) elesnek a gyerekek számától függően 600 ezer és 10 millió forint közötti összegű csok támogatástól, valamint az ahhoz igényelhető, kedvezményes csok hiteltől. Csok hitel nélkül a családok havi törlesztése egy 15 millió forintos lakáshitel esetén havi 50 ezer forinttal növekszik a mostani piaci kamatokkal számolva, ami 20 éves futamidő alatt 11-12 millió forint plusz kiadást jelent.

Jelenleg új ingatlan vásárlásához - meglévő vagy előre vállalt - két gyerekkel 10 millió, három vagy több gyerekkel 15 millió forint csok hitel igényelhető. A csok hitel rendkívül kedvező az államilag támogatott, legfeljebb 3 százalékos kamattal, a hitelfelvétel költségét jelző teljes hiteldíjmutató (THM) 3,04-3,07 százalék a forgalmazó bankoknál. A maximális, 15 millió forintos csok hitelért 20 éves futamidővel számolva havonta mintegy 83 ezer forint törlesztést kell fizetni, amivel a futamidő végén a teljes visszafizetés 19,96-19,98 millió forint lesz a Bank360.hu csok hitel kalkulátorának ajánlatai szerint. 

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo