Több mint három év börtönbüntetést kapott egy társasházi közös képviselő sikkasztásért

Huszonegy rendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és egy rendbeli sikkasztás vétsége miatt 3 év 10 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a 71 éves nőt, aki elsikkasztotta több debreceni társasház pénzét, majd a büntetőeljárás során Európából Dél-Amerikába szökött - tájékoztatott a Debreceni Törvényszék szóvivője.

Dobó Dénes azt írta, a rendőrök megtalálták, elfogták a nőt, az ellene indult büntetőeljárás pedig jogerősen befejeződött, miután az elkövető lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, és az előkészítő ülésen beismerő nyilatkozatot tett.

A bíróság 10 évre eltiltotta a vádlottat a közös képviselői tevékenység gyakorlásával járó foglalkozástól is - tette hozzá a szóvivő.

A vagány idős hölgy Dél-Amerikában próbált eltűnni a hatóságok szeme elől (Fotó: Pixabay)
A vagány idős hölgy Dél-Amerikában próbált eltűnni a hatóságok szeme elől (Fotó: Pixabay)

Az ítélet szerint a vádlott egy betéti társaság beltagjaként Debrecenben társasházak közös képviseletét látta el. Feladatai közé tartozott, hogy a társasházak ügyeit intézze, ennek keretében a közüzemi költségeket rendezze, a felmerülő karbantartási munkákkal kapcsolatos feladatokat intézze, továbbá a társasházak lakóival a kapcsolatot tartsa, részükre elérhető legyen és rendelkezésükre álljon.

A társasházak bankszámláihoz közös képviselőként csak neki volt hozzáférési, utalási, rendelkezési jogosultsága, valamennyi esetben egyedül kezelte a társasházak pénzügyeit.

A vádlott az általa kezelt társasházak pénzéből számos alkalommal utalt át bizonyos összegeket a saját bankszámláira, ezekkel a pénzösszegekkel a társasházak felé nem számolt el, azokat saját céljaira fordította.

A vádlott a kezelése alatt álló társasházak számláiról időnként egy másik társasház számlájára is utalt pénzt, hogy az általa okozott hiányt elfedje. Amikor valamelyik társasház számláját "lenullázta", a hiányt egy másik társasház számlájáról próbálta meg fedezni, ezzel újabb és újabb összegeket tulajdonítva el jogtalanul a sértett társasházaktól.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo