Tisztogat a NAV: eddig 7000 cég akadt fenn a rostán

Az idén új adóhatósági szűrővizsgálatokat indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelynek célja a céglovagok kiszűrése, azoké tehát, akik feltehetően csak azért alapítanának céget, hogy megcsapolják az államkasszát. Ezek eredményeként szeptember végéig 700 céglovag meg sem kezdhette működését, s több mint 6000 fiktív cégnek kell felhagynia „tevékenységével”.

Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?

Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!

2025. november 12. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az első vizsgálat az adóregisztrációs eljárás, amelyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokat a cégeket vizsgálja, amelyek még nem kezdték meg működésüket, illetve amelyek vezetői változtak. Az új tulajdonosok és irányítók adózási előéletének vizsgálata után idén több mint 700 alapítás előtt álló cég adószám iránti kérelmét utasította el a NAV.

Kötelező szűrővizsgálat vállalkozásoknak
Az év első négy hónapjában 14 757 társaság esett át az adószám kiadása előtti ellenőrzésen, és 440 fiktív cég akadt fenn a rostán, számukra a hatóság megtagadta az adószám kiadását.

A már működő cégek ugyanilyen vizsgálata után az adóhatóság csaknem 2300 cégnek küldött felszólító levelet. Közülük kétszázan a NAV kérésének nem tettek eleget, ezért adószámukat törölni kellett.

Az adóregisztrációs eljárás végén adószámot kapott cégek következő szűrése a kockázatelemzési eljárás. A NAV eddig 26000 kérdőívet küldött ki a gazdálkodók személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeinek elemzése céljából.

Csaknem 5000 esetben kezdeményezte az adóhatóság az adószám törlését vagy felfüggesztését azért, mert az adott cég vagy nem küldte vissza a kérdőívet, vagy nem volt megtalálható a bejelentett címen. A tulajdonosok és vezető tisztségviselők adózói múltjának elemzése, a kérdőívek eredményének értékelése, és az egyéb ellenőrzések alapján eddig több mint 1000 cég került fokozott adóhatósági felügyelet alá. Az esetek 90 százalékában ez havi bevallási kötelezettséget jelent.

Hogy a kockázatelemzési eljárás eredményeként kiszűrt hatezer cég tulajdonosai, vezetői korábban mekkora kárt okozhattak a költségvetésnek, azt jól mutatja, hogy az érintettek korábban átlagosan három cégben voltak érdekeltek, átlagosan 16,1 millió forint adót nem fizettek be, és 31,5 millió forint értékű uniós beszerzést titkoltak el.

E cégek több mint negyede egyébként ma már nem működik. Többségük fantomcég, vagy felszámolás alatt álló társaság. Az ellenőrzött cégeknél egyenként átlagosan 22,6 millió forint adókülönbözetet állapítottak meg korábban a revizorok.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo