Tele lesznek a szállodák szilveszterkor, mutatjuk a legnépszerűbb helyeket és árakat

2-3 éjszakára szól a legtöbb szilveszterre időzített utazás a Szallas.hu adatai szerint. Az újévi foglalások 62 százalékánál 100 000 forint alatt költöttek szállásra a kikapcsolódni vágyók. 28 százalékánál pedig wellness-szálláshelyet választottak.

Mik voltak 2024-ben a magyar vendégek kedvencei?

A piac idén erősen last minute jellegű volt a Szallas.hu tapasztalatai szerint: a vendégek közeli időpontokat foglaltak nagyobb arányban mind a kedvezményes, mind a normál időszakokban. „Arra számítunk, hogy ez a trend 2025-ben tovább erősödhet, a szálláskeresés és az utazás időpontja jellemzően ugyanazon hónapra esik majd a következő évben is” – magyarázta Kelemen Lili.

A hazai turisztikai attrakciók közül jellemzően a fürdők, várak és kastélyok voltak a legkeresettebbek 2024-ben. Így például a Gyulai Várfürdő, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt és a hajdúszoboszlói Gyógyfürdőt is sokan látogatták. De a Hévízi Tófürdő és a Zalakarosi Fürdő is népszerű volt. A négyévszakos sláger egri vár és a Festetics-kastély is sok látogatót vonzott. „A programok és élmények átélése az egyik leggyakoribb utazási motiváció” – magyarázta Kelemen Lili.

Legnépszerűbb belföldi úti célok a szilveszterezők körében a Szallas.hu-s foglalások darabszáma alapján:

1.      Eger

2.      Szeged

3.      Pécs

4.      Gyula

5.      Siófok

6.      Budapest

7.      Hajdúszoboszló

8.      Sárvár és Miskolc

9.      Hévíz

10.   Debrecen

A Szallas.hu-s szilveszteri foglalások megoszlása a legnagyobb hazai turisztikai régiók között:

●       Észak-Alföld: 20,54 százalék

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo