Taxisok, vendéglátóhelyek körmére néztek

A folyamatos ellenőrzések hatására a kifogásolt kereskedői gyakorlatok aránya évről-évre csökken – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). 

A hatóság szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok fokozottan ellenőrzik a vendéglátó egységeket, a szórakozóhelyeket, a fesztiválokat és a taxikat egyaránt, a hatósági ellenőrzések kiterjednek az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó előírások betartásának vizsgálatára, valamint a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére.

A kormányhivatalok a kiemelt turisztikai időszakban 279 vendéglátó egység ellenőrzését végezték el, és minden harmadik esetben fedeztek fel jogszabálysértést. A leggyakrabban a mérlegek hitelességének hiánya, valamint az eladási ár vagy egységár feltüntetésének hiánya merült fel problémaként. Kisebb számban előfordult, hogy a vendéglátóhely az árjegyzéket az üzlet bejáratán kívül nem helyezte el, a vásárlók könyve nem volt könnyen hozzáférhető a fogyasztók számára, illetve az elektronikus fizetési lehetőséget nem biztosították. A hatóság próbavásárlásokat is végzett mind az üzleteknél, mind a közterületi, alkalmi árusoknál. A közel 600 ellenőrzés 14 százalékában találtak kifogásolnivalót.

A személytaxi-szolgáltatásokat nyújtó vállalkozók mindössze 5 százalékánál találtak hiányosságokat – elsősorban a díjak nem megfelelő feltüntetésével összefüggésben –, a próbavásárlással egybekötött vizsgálatok során azonban a kifogásolási arány 22 százalékos volt. Ezekben az esetekben leggyakrabban a számlaadási kötelezettség teljesítése maradt el, illetve nem a hatósági árnak és a díjtáblázatnak megfelelő tarifát alkalmaztak a szolgáltatók.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo