Vida Ildikó távozhat a NAV éléről

Vida Ildikó távozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) éléről, sajtóértesülések szerint már két hónapja beadta a felmondását, most zajlik az átadás-átvétel – értesült az Index NAV-os forrásból. A NAV elnökének feladatait Varga Árpád elnökhelyettes veszi át.

A NAV elnökének távozásáról az amerikai kitiltási botrány óta terjednek hírek, kormánytagok hivatalosan csak az utóbbi hetekben beszéltek arról, hogy nagy átszervezések várhatóak az adóhatóságnál. Lázár János pedig nem zárta ki, hogy a NAV átalakítása után Vida Ildikó távozik. Ezt már csak azért is mondhatta biztonsággal Lázár, mert az Index úgy tudja, hogy Vida nagyjából két hónapja beadta a felmondását.

Hétfő kora délután a sajtóértesüléseket hivatalos helyről is megerősítették: Vida Ildikó így már nem a NAV elnöke.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azonban ezt nem kommunikálta. Feltehetően Varga Mihály türelmet kért, amíg megtalálja az utódját, vagy az is lehet, hogy Vidát csak a nyilván sok konfliktust okozó adóhatósági átalakítások után akarta elküldeni. A Figyelőnek mindenesetre július elején Varga belengette Vida távozását, ekkor már sajtóinformációk szerint Vida beadta a felmondását. A NAV elnökét a törvény szerint a miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki és menti fel.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo