Szijjártó Péter teljes kudarcról beszélt

A szankciók károkat okoznak Európának, nem kényszerítették térdre Oroszországot és nem vittek közelebb a békéhez, tehát ez a politika teljes kudarc - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra is, hogy az ENSZ Közgyűlésének New Yorkban tartott ülésén találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, akivel Magyarország energiaellátásának biztosításáról és a paksi atomerőmű bővítéséről is egyeztettek.

"Én a párbeszédet, a tárgyalást értéknek tartom, úgy tűnik, hogy ezzel nincsen mindenki így ebben a helyzetben" - mondta a miniszter, utalva arra, hogy a találkozón az EU-s külügyminiszterek közül egyedüliként találkozott az orosz diplomácia vezetőjével.

Szijjártó Péter sajnálatát fejezte ki, hogy a közgyűlésen nem jöttek létre olyan tárgyalások és megbeszélések, amelyek eredményeként közelebb juthattak volna az ukrajnai háború lezárásához.

"Nagyon csalódott vagyok. Nem is értem azokat a nyugati kollégákat, akik szerint rossz ötlet a párbeszéd. Én azt gondolom, hogy ha a kommunikációs csatornákat, a diplomáciai csatornákat elzárjuk, véglegesen feladjuk és elveszítjük azt a reményt, hogy ennek a háborúnak egyszer vége lesz" - fogalmazott a miniszter.

Az ország energiaellátásáról szólva kifejtette, a Gazprom továbbra is szállít földgázt Magyarországra, a korábban megkötött szerződéses mennyiségen felül minden nap 5,8 millió köbméter plusz gáz szállítását teljesíti. Ezzel Magyarországon eddig az éves fogyasztás 41 százalékának megfelelő mennyiségű földgázt tudtak betárolni, szemben azzal, hogy Európában az éves fogyasztás 23 százalékát tudják fedezni a jelenleg felhalmozott és tartalékolt földgázkészletek - húzta alá.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo