Szijjártó Péter ismét odaszúrt Ukrajnának

Magyarország továbbra sem fog részt venni az ukrajnai fegyverszállításban, ugyanakkor nem is gátolja meg, hogy más európai uniós tagállamok így tegyenek, de a kormány ennek semmilyen pénzügyi terhét nem hajlandó vállalni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s külügyi tanács ülését követő sajtóértekezletén arról számolt be, hogy először is az ukrajnai helyzet volt napirenden, amelynek tárgyalása során kiderült, hogy a hangulat az új évben is a régi, Brüsszelben továbbra is "háborús pszichózis" uralkodik.

A miniszter szerint Magyarország nem hajlandó vállalni az ukrajnai fegyverszállítás semmilyen pénzügyi terhét (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
A miniszter szerint Magyarország nem hajlandó vállalni az ukrajnai fegyverszállítás semmilyen pénzügyi terhét (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Sérelmezte, hogy a tagországok még mindig nem hajlandók hátrahagyni az eddigi kudarcos stratégiát, annak ellenére sem, hogy az elmúlt hetek is bizonyították annak elhibázottságát.

"Ez a stratégia kudarcot vallott, ennek a háborúnak a csatatéren semmifajta megoldása nincsen, annál többen halnak meg és annál nagyobb a pusztítás mértéke, minél tovább tart ez a háború" - emelte ki.

Kiábrándítónak nevezte az Európai Külügyi Szolgálat részéről beterjesztett új javaslatot, amelynek alapján idénre ötmilliárd eurós keretet állítanának fel az Európai Békekereten belül a fegyverszállításra Ukrajnának, majd ezt évről-évre hosszabbíthatnák.

Noha szavai szerint ez egy fokkal lágyabb, mint a korábbi javaslat, de a gondolatvilág nem változott, és a közösség ezzel is megerősítené, hogy hosszú távra elköteleződött a háború mellett.

Ennek kapcsán arra is kitért, hogy a szóban forgó javaslat értelmében hazánkra 23 milliárd forint értékű befizetés jutna.

"Magyarország számára teljesen elfogadhatatlan, hogy a fegyverszállításnak újabb lendületet adjunk. Magyarország eddig sem szállított fegyvereket, ezután sem fog fegyvereket szállítani, és semmilyen olyan döntésben nem hajlandó részt venni, amely a fegyverszállítások növelését eredményezi" - húzta alá.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo