Szijjártó Péter elmondta, hogyan akarják támogatni Ukrajnát

Magyarország kétoldalú alapon kész folytatni Ukrajna pénzügyi támogatását, de semmiképp nem fog beleegyezni egy újabb közös európai uniós hitelfelvételbe ebből a célból - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Utóbbit jól példázza, hogy Magyarország tavaly hétmilliárd eurót költött energiaimportra, míg idén 19 milliárd eurót, és ha minden így megy tovább, akkor jövőre 29 milliárd eurót fog - hangsúlyozta.

"Meg kell értenünk, hogy ezen válaszintézkedések alapvetően kudarcot vallottak. Az európai gazdaság szenved és az is világos, hogy ebből a helyzetből ki profitál" - mondta.

Leszögezte: a kormány nem fogja hagyni, hogy a magyarokkal fizettessék meg az ukrajnai háború árát, az egyetlen megoldást pedig a béke jelenti, amelyről azonban sajnos kevesen beszélnek.

A miniszter végezetül a közép-európai térséget érő migrációs hullámokról is szót ejtett, ezeket jelentős biztonsági kihívásnak nevezve. Kiemelte: Magyarország kettős nyomás alatt áll, ugyanis már egymillió menekültet fogadott Ukrajna felől, és a maradni kívánóknak ellátást biztosít, így nagyjából 1300 iskolában és óvodában kezdték meg a tanévet ukrán gyerekek. Eközben viszont a déli határ minden túlzás nélkül ostrom alatt áll, ott csak idén mintegy 230 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg a hatóságok.

Mint mondta, utóbbi számok hasonlatosak a 2015-ös migrációs válság idején tapasztaltakhoz, ráadásul egyes érkezők fegyverrel támadtak egymásra és a határőrökre.

Szavai szerint a helyzetet az is nehezíti, hogy Brüsszel a határvédelem támogatása helyett továbbra is "álszent megközelítést" alkalmaz, bátorítja a bevándorlókat arra, hogy meginduljanak Európa felé, így az embercsempészek üzleti modelljének fenntartását is elősegíti, ami elfogadhatatlan.

(MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo