Szijjártó mondott néhány számot a kormány által támogatott beruházásokról

A miniszter egy vidéki településen adott át egy okiratot.

A koronavírus-járvány időszakában 806 vállalkozás kötelezte el magát beruházások mellett, 377 milliárd forint értékben, amivel több mint 143 ezer munkahelyet védtek meg - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden Nyíradonyban, a Paulik Kft. telephelyén, ahol beruházástámogatási okiratot adott át.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Paulik Fafeldolgozó Kft. beruházástámogatási okiratának átadásán Nyíradonyban 2020. augusztus 25-én. MTI/Balázs Attila

A kormány mindehhez 169 milliárd forint támogatást biztosított - tette hozzá Szijjártó Péter megjegyezve, hogy a 806 vállalatból 620 magyar vállalkozás.

Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaság sikere a magyar embereken múlik, minél több vállalkozás sikeres, annál sikeresebb Magyarország. A kormány segélyek helyett a munkahelyeket megtartani kész, beruházó, fejlesztő vállalkozásokat támogatja – tette hozzá.

A nyíradonyi fafeldolgozó Paulik Kft. a versenyképesség-növelő programban a 227,6 millió forintos beruházásához 114 millió forint támogatást kapott.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo