Szijjártó kiosztotta az Európai Uniót

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kontinensen negatívan diszkriminálják az atomenergiát, és ezt be kell fejezni.

Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet 2050-re, ezért az Európai Uniónak be kell fejeznie az atomenergia negatív diszkriminációját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az EU-nak egyenlő feltételeket kell biztosítania, sőt támogatnia is kell a nukleáris energia előállításának terjesztését, hiszen az atomerőművekben biztonságosan, zöld módon, olcsón és hosszú távon kiszámítható módon lehet előállítani a villamos energiát – tette hozzá.

A kormány szerint élen járunk

A miniszter szerint Magyarország élen jár a klímaváltozás elleni küzdelemben, nukleáris beruházásai lehetővé teszik, hogy a 2030-as évekre a magyar villamosenergia-termelés 90 százaléka karbonsemleges legyen.

Ez egész Európában egyedülálló teljesítmény, mint ahogyan a világon nagyon kevés, 21 olyan ország van, amely úgy tudja növelni folyamatosan gazdasági teljesítményét, hogy közben a károsanyag-kibocsátása is csökken – mondta. Szijjártó Péter szerint Magyarország az elmúlt években világossá tette, hogy nagyon komoly szerepet szán a nukleáris energiának, a zöldenergia elterjesztésének.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo