Széchenyi kártya: 10 milliós felső határral

Felemelik 10 millió forintra a Széchenyi kártya felső limitjét – jelentették be a VOSZ Parlamentben tartott küldöttgyűlésén május 4-én. A vállalkozók szervezete kiszáll a Magyar Vállakozás-fejlesztési Alapítványból, valamint a Seed Alapítványból, mindkettő közalapítványként működik tovább.

A Seed Alapítvány dicséretben, a Magyar Vállalkozás-fejlesztési Alapítvány (MVA) elmarasztalásban részesült, amikor a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének május 4-i közgyűlésén az államra való „hagyományozásról” döntöttek. A törvény úgy rendelkezik, hogy a jövőben közalapítványként működjön minden olyan alapítvány, amelyben az állam benne van. Az 1988-ban létre hozott – anno 3 milliárdos – MVA úgy állt fel, hogy az állam 2 milliárd forinttal, a VOSZ 100 ezer forinttal lépett be a vállalkozók támogatását szolgáló alapba. A Seed Alapítvány 5 millióval alakult meg sok évvel ezelőtt, s most már 350 milliós vagyonnal rendelkezik. A jogszabálynak megfelelően az átalakításhoz arra is szükség van, hogy „egyneművé” váljanak az alapítványok, ezért – a VOSZ a parlamenti felsőházban tartott közgyűlésén – Szirmai Péter előterjesztésében arról döntött, hogy ha minden más alapító is kiszáll, akkor a Vállalkozók Országos Szövetsége is lemond az MVA-ban, illetve a Seedben lévő jogairól. De különbséget is tesz a két alap között, amennyiben az előbbit kárhoztatja a nem mindig megfelelő gazdálkodásáért, az utóbbit viszont teljes elismerésben részesíti.

A felsőházi VOSZ-közgyűlésen arról is döntöttek, hogy a Széchenyi kártya felső limitjét az eddigi 5 millió forintról 10 millióra emelik fel. Ennek a lépésnek a jogi feltételeire mondott igent a közgyűlés. A július 1-én megváltozó felső határ mellett a kamatkedvezmény és a garanciarendszer is megmarad, 2006 december 31-ig mindenképpen. Zwack Péter, a VOSZ soros elnöke jelentette be a kártyára vonatkozó változásokat, illetve a múlt évet értékelő beszédében arra is kitért, hogy az unióra való felkészülés olyan környezetben ment végbe, amilyenben egyetlen gazdasági reform elindítására nem kerített sort a kormányzat, illetve hektikus valutáris viszonyok között kellett az üzleti szférának tevékenykednie. Az elkövetkezendőkben a képzés, a mesterképzés úgy valósuljon meg, hogy a gyakorlati oktatás kerüljön ki az iskolákból, s felelősei a vállalkozók legyenek. Zwack Péter szerint sürgősen fel kell oldani a vendégmunkások fogadását korlátozó szabályozást is.

Zwack Pétert soros elnöki tisztében Tolnay Tibor, a Magyar Építő Rt. elnök-vezérigazgatója váltotta fel.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo