Százmillió utasra számít az új, pekingi reptér

Miközben Berlin immár ötéves késésben van új központi repülőterének építésével, a kínaiak tempósabbak: 2015 és 2019 között felépül Peking új, óriási légikikötője, amely évi 100 millió utast tud majd kiszolgálni.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A kínai főváros nemzetközi repülőtere egyre nehezebben tud megbirkózni a növekvő forgalommal. Az újat, a fővárostól délre, Zaha Hadid, a tavaly elhunyt világhírű építész irodája tervezte, mégpedig úgy, hogy azt – ellentétben más, új légikikötőkkel – a rövid utak jellemezzék.

Kép: NZZ

Jóllehet a repülőtér összesen 700 000 m2 területen fekszik, a forgalmi épületben legfeljebb 600 m-es távolságot kell megtenni a középtől az öt, körben elhelyezett épületszárny legtávolabbi pontjáig. Azok mellett öt, a kínai hagyományokat idéző nagy kert fogja majd díszes keretbe az épületet, köztük a selyem-, tea- és a porcelánkert. Megrendelő és tervező nem voltak takarékosak az igényes projektnél, az várhatóan mintegy 12 Mrd euróba kerül.

A fel- és leszállópályák földmunkáit 2014 decemberében kezdték, és azok 90 százalékával már végeztek. Tavaly szeptemberben láttak hozzá az épület munkálataihoz, annak acélszerkezete áll, sok helyütt már be is üvegezték. Amint ennek a végére érnek, megkezdődnek a belső munkák, és a repülőteret 2019 októberében átadják rendeltetésének. (Neue Zürcher Zeitung)

Szeméttel hajtaná meg a repülőit a British Airways
Együttműködésre lépett egy megújuló üzemanyagokat gyártó céggel a British Airways olyan hulladékfeldolgozók tervezésére és létesítésére, amelyek megújuló repülőgép-üzemanyagot állítanak elő háztartási hulladékból.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo