„A nemzeti egységet maximum úgy tudom elképzelni, mint ahogy ma reggel Szárszóra jövetelemkor történt. Zamárdinál utolértem egy autót, amelyikből, miközben álltunk a pirosban, átintegetett Pokorni Zoltán. Noha nem a szárszói találkozóra tartott, de mégis párhuzamosan mentünk Zamárdin keresztül. Vagyis egy ideig biztosan együtt fogunk menni. Nem vágtam elé, nem próbáltam meg leszorítani az útról, s ő sem mutogatta nekem, hogy az ősmagyaroknak most merre kell tartani, s merre az idegen szívűeknek. A lényeg, hogy irányba próbáltunk menni. Áttételesen pedig ez úgy igaz, hogy Európa mondja meg az utat, azt pedig jó tudni, Európába párhuzamos utak vezetnek. Akik pedig megpróbálnak szembe, visszafelé menni, meg fogják tanulni, hogy az lehetetlen.” A példabeszéd Lengyel Lászlótól való, aki a balatonszárszói Farkasházy villa kertjében félszáz értelmiségi előtt beszélt. Az elmúlt évtizedben minden nyárkezdetkor sor kerül ilyen összejövetelre, az idei, július 5-i eszmecsere mottója gyanánt Farkasházy Tivadar egy kérdést tett fel, azt, hogy kié a múlt? A villája kertjében felállíott pódiumra pedig Méray Tibort, Jancsó Miklóst, Göncz Árpádot, Kosáry Domokost, Faludy Györgyöt, Fejtő Ferencet invitálta, illetve kihangosított telefonkapcsolatot létesíttetett Habsburg Ottóval. Egyetlen percre ugyan, de a mikrofonhoz invitálta Medgyessy Péter miniszterelnököt is. (Fejtő Ferenc és Faludy György egy másik közeli helyszínen, a szárszói József Attila emlékmű előtt televíziós kamerák előtt körülbelül egy órás beszélgetés résztvevői voltak, Farkasházy Tivadar kérdéseire válaszolva emlékeztek meg a költőről: mindkettejüket baráti szálak fűzték a poétához.)

Az összes korábbi, s a mostani, júliusi találkozó is a kötetlen diskurzusok rendezvénye volt, igaz, mindannyiszor pár órányi „irányított”, színpadi párbeszédre, vitára is sort kerítettek a rendezvény részvevői. A ’90-es évek első felében itt hallhatták élőben – azóta pedig a Fekete doboz felvételének köszönhetően minden évben visszajátszva - Orbán Viktor akkori hitvallását a hatalomról, pártájban betöltött szerepéről, a választásokról. A mostani, 2003. júliusi pódiumprogram azonban eltért a korábbiaktól, hiszen ezúttal nem a felkért és a spontán vitázók léptek a mikrofon elé, hanem a hét jeles kort megélt díszvendég igyekezett - múltbéli tapasztalatai alapján - felrajzolni a vélelmezett, remélt jövőképet. Farkasházy Tivadar csupán egy valakit, Lengyel Lászlót invitált a pódiumra, aki a maga választotta témát – figyelmeztetetést – részletezte hallgatósága előtt. Mint mondta, bármennyire is Európában voltunk eddig is, valószínűleg a 2003-as az utolsó Európán kívüli Szárszó. Most vagyunk utoljára úgy itt, hogy Szárszó még nem Európa része. Noha mindig az volt, de jövőre már az Európai Unióban fogunk szárszóiként viselkedni.

Lengyel László az uniós taggá válás előtti esztendőt méltatva megjegyezte, van olyan jelentőségű dolog, mint amilyen volt 1988-ból „átnézni” 1989-be. „Az első megjegyzésem is ide kapcsolódik – tette hozzá utalva a szárszói találkozó díszvendégeire -, a nagy öregjeinken kívül elég európaiak vagyunk-e? Az biztos, a magyar nemzet igen jelentős része nem igazán európai, még nem tudja, hogy akar-e európai lenni. Nagyon lényeges kérdés, hogy az elkövetkező 2-3 évben ez a Magyarország európaivá tud-e válni? Mindannyian nézzünk magunkba, s emlékezzünk, micsoda rémségeket idéztünk elő az elmúlt másfél-két évben is! Ebben az Európába lépő országban még csak utalni se legyen szabad többé zsidó, cigány holocaustra, német kitelepítésre a húsz kilós zsákokkal a hátukon.

Az európaivá válás azt is jelenti, ne csak úgy gondoljanak ránk, hogy van egy-két kivételes ember, aki európai, hanem Magyarország váljon európaivá. Lengyel László részletezte is: „Ahhoz hogy ezt elérjük, óhatatlanul tanulni kell: a többi nemzet átlag nagyközönsége sem sokkal értelmesebb, felvilágosultabb, mégsem lehet tartósan, durván, hosszú távon becsapni. Amint önmagunkat sem. Nem lehet vásárolt népszerűséget kipróbálni, a választót félrevezetni. Hogy ma mégis meg lehet tenni Magyarországon, az azért van, mert még mindig itt van a kádári világ, még mindig el lehet hitetni az emberekkel, hogy közérzetet javító intézkedésekkel lehet a problémákat arrébb tolni. Ez Európában nem megy már.”

Azokkal a kísérleteinkkel, amelyekkel a rendszerváltás utáni időszakban többször is éltünk, többé nem próbálkozhatunk. Lengyel László ki is fejtette, milyen történéseknek nem szabad megismétlődniük. Antall József úgy gondolta, arrébb tolhatjuk a gondokat, majd 1991 márciusában sort kellett keríteni a Kupa programra. Később Horn Gyula is úgy gondolta nyolc hónapig, hogy arrébb tolhatók a problémák, „elvtársak, én a kis népemet nem hagyom”. Félrevezette önmagát és mindannyiunkat, s a kis nép pedig megkapta a Bokros-csomagot. De – utalt a legutóbbi évek arrébb tolt problémáinak napjainkban jelentkező negatívumaira Lengyel László - Orbán Viktor sem hagyta kis népét. A szárszói szónok azt is leszögezte, az nem megy, nem fog menni, hogy újra és újra megpróbáljuk magunkat, megpróbáljuk a társadalmat félrevezetni. Nem lehet megúszni! Az adófizető polgár tudatossága – a tudatos állampolgár – ezt nem engedi.

„Korábban Szárszón is kifejtettem, valószínűleg egy fiatal nemzedéknek kell már az európai Magyarországot létrehoznia – hangoztatta Lengyel László. - Szomorúan kell azt mondanom, hogy nekünk, az idősebb nemzedéknek kell hozzálátnunk. Kiderült, a nálunknál fiatalabbak, a 35 évesek, nem alkalmasak arra, hogy életre hívják azokat az intézményeket, amelyek nélkül nem lehet európaivá válni. Az utolsó, nem európai Szárszón erre a felelősségre kell ráébredni. A médiában a magunkfajták próbáljanak meg őszintén írni, az értelmiségiek egymás között szakmai problémáikat újra kezdjék el megbeszélni, nem arra várva, hogy a kormány oldja meg helyettük. A közigazgatás is ismét kezdjen el párbeszédet folytatni azokkal, akik szeretnének megváltoztatni dolgokat a maguk területén. A reformokról pedig gondolkodás és cselekvés is legyen, ne csak szó. Mindezt nekünk megtenni. Nem várhatunk 2006-ra és Orbán Viktorra. Összesen 2,5-3 évünk van arra, hogy lerakjuk az európai Magyarország alapjait. Ha nem tesszük meg most, akkor Magyarország ebben az Európában egy sarokponton, szegényházi módon fog ülni.”

A szárszói találkozó elé