Stratégiát készítenek a baromfisok

A legnagyobb potenciál a csirkeágazatban van.

A baromfiágazat 2020-2025 közötti fejlesztési lehetőségeit bemutató stratégiát készítettek a szakmai szervezetek, a tervet Nagy István agrárminiszter bemutatta a Világgazdaságnak is.

A pénteki számban megjelent cikk szerint a miniszter kijelentette, hogy "ha növelni akarjuk baromfitermék-kibocsátásunkat, a több évtizede épült baromfitartó telepek korszerűsítése és bővítése elengedhetetlen". A stratégia szerint érdemi külpiaci lehetőséget kínál, hogy - a legutóbbi nyugat-európai állatjóléti trendeknek megfelelve - az egységnyi területen felnevelhető állatszámot a következő 1-3 évben legalább 20 százalékkal csökkentik, új állattartó telep létesítését pedig környezetvédelmi okokból nem engedélyezik.

Kép: SXC

A koncepció szerint a legnagyobb potenciál a csirkeágazatban van, ahol 5 év alatt 40-45 százalékos növekedést is el lehetne érni, ami 75-80 milliárd forintos többletárbevételt is jelentene. A liba- és kacsaágazatban a technológiai, hatékonyságnövelő fejlesztések mellett az állategészségügyi és állatjóléti körülmények javítását is szükségesnek látják, a pulykáknál pedig a vágás automatizálásával lehetne 20 százalékos kapacitásnövekedést elérni.

A stratégia szerint a célok eléréséhez több mint 200 milliárd forintos beruházásra lenne szükség.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo