Sokat spórolhat, ha most résen van!

A vártnál is nagyobb aktivitást mutatnak a lakóingatlan-tulajdonosok a mostani lakásbiztosítási kampányban a Netrisk adatai szerint.

A kötések száma 30 százalékkal nőtt, míg 74 százalékkal többen érdeklődtek mint a tavalyi kampány azonos időszakában. Az átlagdíj pedig 37 ezer forint alatt maradt, ami tavalyhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. A fokozott versenyre jellemző, hogy a négy legalacsonyabb díjat kínáló biztosítótársasághoz köthető átlagdíj pár nap alatt 32 ezerről 28 500 forintra mérséklődött. 

Menet közben engednek az árból
Menet közben engednek az árból
Fotó: Depositphotos

Már az első napokban is látszott, hogy az egy évvel korábbinál többen szeretnék lecserélni a meglévő lakásbiztosításukat az idei kampányban, a rajt óta eltelt tíz napban pedig sikerült fokozni a tempót – közölte a saját adatai ismertetve a Netrisk. 

A vártnál is erősebb az idei kampány 

A mostani kampányban eddig 30 százalékkal többen kötöttek új lakásbiztosítást, mint az előző év azonos időszakában, a Netrisk oldalán pedig 74 százalékkal többen érdeklődtek. A kampányban eddig megkötött lakásbiztosítások átlagdíja kevesebb mint 37 ezer forint. 

„Számítottunk arra, hogy az múlt évi kampánynál erősebb lesz az idei, de az első tíz napban a várakozásainkat meghaladó aktivitást tapasztaltunk. A kampányos átlagdíj 2 százalékos, éves emelkedése gyakorlatilag inkább stagnálásnak felel meg. Az érintettek lényegében megtakarítják az inflációt” – értékelte az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. A legtöbben eddig egyébként Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében kötöttek biztosítást a kampány alatt eddig. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo