Rossz hír jött Németországból, ez nekünk sem jó

 A vártnál gyengébben teljesített, negyedéves bázison csökkent a második negyedévben a német bruttó hazai termék (GDP) a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes értékeken alapuló keddi jelentése alapján.

Az előző negyedévihez képest ár-, szezonális és naptári kiigazítással a második negyedévben a várt 0,1 százalékos növekedés helyett 0,1 százalékkal csökkent a GDP. Az első negyedévben 0,2 százalék volt a növekedés negyedéves bázison.

A német bruttó hazai termék az egy évvel korábbihoz képest a második negyedévben a várt stagnálás helyett szezonális és naptári kiigazítással 0,1 százalékkal csökkent.

Az első negyedévben a felülvizsgált adatok alapján szintén 0,1 százalékkal csökkent éves bázison a bruttó hazai termék. Éves bázison már az ötödik egymást követő negyedévben nem nőtt a német GDP.

Az Európai Bizottság várakozásai szerint a német gazdaság idén a teljes évben 0,1 százalékkal növekedhet a 2023-as 0,3 százalékos éves csökkenés után, elsősorban a kereslet csekély élénkülésének köszönhetően, miközben a beruházások továbbra sem érik el a pandémia előtti szintet, és az export is tovább gyengélkedik majd.

(MTI) 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo