Rendkívüli támogatást kapnak a kukoricatermelők

A tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium (AM) új támogatással segíti a kisebb, gazdasági szempontból kiszolgáltatottabb kukoricatermelőket. A támogatási kérelmet 2025. július 1. és 15. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz, és várhatóan hektáronként mintegy 15-20 ezer forintos támogatáshoz juthatnak az érintettek – jelentette be Nagy István agárminiszter.

A miniszter kifejtette, tavaly nyáron is súlyos aszállyal szembesültek a gazdálkodók, ami elsősorban a tavaszi vetésű szántóföldi kultúrákat érintette, különös tekintettel a kukoricára. A kárenyhítési rendszernek köszönhetően több mint 25 milliárd forint kifizetésére került sor.

A szaktárca ezen túlmenően az európai uniós krízisalapból kért segítséget, hogy a nehéz pénzügyi helyzetbe került kisebb termelők rendkívüli segítséghez juthassanak. Az Európai Bizottság idén márciusban úgy döntött, hogy a károsultak közül a leginkább rászoruló gazdálkodók összesen 16,2 millió eurónak megfelelő forintösszegű támogatásban részesülhetnek.

Sárguló, a szárazság miatt alig fejlődő kukorica a Hajdú-Bihar megyei Hajdúszovát térségében 2024-ben
Sárguló, a szárazság miatt alig fejlődő kukorica a Hajdú-Bihar megyei Hajdúszovát térségében 2024-ben
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A miniszter hozzátette, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy hazánkban az egyre szárazabb időjárás a legfontosabb gabonáink közül a kukoricát érinti leginkább, aminek termesztése, különösen a kisebb, 150 hektár alatti területen gazdálkodók részére jelent gazdasági kihívást.

Az Agrárminisztérium ezért egy új programot dolgozott ki, amelynek kedvezményezettjei azok a termelők, akik a 2024-ben benyújtott egységes kérelmük alapján legfeljebb 150 hektárnyi területtel rendelkeznek, amin belül legfeljebb 50 hektár kukoricatermő terület után lesz igénylehető a támogatás. Annak érdekében, hogy az igényléséről egyetlen érintett kukoricatermelő se maradjon le, a Magyar Államkincstár részletes tájékoztatást fog küldeni a lehetőségről – hangsúlyozta Nagy István.

A gazdáknak egyszerűbb és gyorsabb lett az ügyintézés folyamata, hiszen a támogatási kérelmekhez a termelőknek a támogatási azonosítójukon kívül csak a támogatás igénybevételéhez szükséges nyilatkozatokat kell megtenniük. A kincstár a támogatásokat legkésőbb 2025. szeptember 30-ig folyósítja részükre.

(MTI) 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo