Rafinált számlagyár bukott

Számlagyárat üzemeltető bűnbandát számoltak fel a pénzügyőrök; 27 emberrel szemben indult eljárás költségvetési csalás gyanúja miatt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A jól szervezett bűnözői kör a saját cégeinek őrzését látszólag alvállalkozókon keresztül intézte, így az őrzési költség után fizetendő áfát jogosulatlanul csökkentette.

A számlázási láncba beiktatott – szintén az elkövetők érdekeltségébe tartozó – alvállalkozók valós tevékenységet nem végeztek, csak papíron alkalmazták és közvetítették a biztonsági őröket.

Emellett a bűnbanda egy komplett számlagyárat is működtetett különböző, fiktív gazdasági események „lepapírozására”, de ezek az ügyletek a valóságban sosem jöttek létre, a munkák elvégzéséhez szükséges szakemberekkel és speciális eszközökkel a számlakiállító társaságok nem rendelkeztek, a számlák célja kizárólag az adólevonás volt.

Az elkövetők ezekkel a módszerekkel több mint másfél milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A bűnszervezet felszámolására a NAV nyomozói Budapesten és további négy megyében, összesen 34 helyszínen tartottak összehangoltan kutatásokat: nagy értékű autókat, karórákat, több mint 100 millió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak nagyságrendileg 1,5 milliárd forint értékben, így a bűncselekménnyel okozott kár teljes egészében megtérült.

(MTI) 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo