Putyinnak nagy csapás az európai enyhe időjárás

A szokásosnál enyhébb tél eddig kedvezően befolyásolta a földgáz árának alakulását, ezzel az egész európai, így a magyar gazdaságnak is megnyugvást hozva, azonban ez nem jelenti az orosz-ukrán háborúval kirobbant gazdasági válság végét. Az energiaárak alakulása továbbra is kulcskérdés az infláció mértéke szempontjából, és meghatározó lesz arra nézve, hogy mely gazdaságok süllyednek recesszióba, és milyen gyors lesz a kilábalás. Az Equilor Befektetési Zrt. éves kitekintő elemzése alapján a magyar gazdaság idén kisebb, 0,5 százalékos növekedést mutathat fel, az éves infláció 18 százalékon alakulhat, míg a forint árfolyama az elmúlt hetek erősödése, stabilitása után ismét enyhén gyengülő pályára állhat és az euró árfolyama visszatérhet 415 forint közelébe.

Jelenleg ellentétes hatások szorítják a forintot. A kockázatok közül mindenképpen érdemes kiemelni a januári hitelminősítői értékeléseket, az Európai Unióval fennálló konfliktusok folytatódását, az MNB és a kormány közötti ellentéteket, illetve a kedvező nemzetközi befektetői hangulat törékenységét. A forintot jelenleg támogathatja a magas kamatszint, a dollár esetleges további gyengülése, illetve az uniós forrásokkal kapcsolatban érkező, bármilyen pozitív hír. Összességében a forint árfolyama az év második felében enyhén gyengülő pályára állhat, és az euró árfolyama visszatérhet a korábban látott 415 forint magasságába.

A befektetések terén az idei év jó alkalom lehet hosszú távú portfoliók kialakítására az Equilor szerint. A tavalyi év medvepiaca javította a részvények árazását, valamint a jelentős hozamemelkedés ismét megnyitotta a teret a kötvénybefektetések előtt. Török Lajos szerint idén érdemes elkezdeni egy hosszú távú portfolió felépítését, melynek fontos építőkövei a prémium magyar állampapír forintos és eurós változata, valamint a frissen kibocsátott dollár alapú magyar államkötvény is. A magasabb kockázatot vállalók gondolkozhatnak értékalapú részvényekben a fejlett piacokon, és a következő időszakban az indiai és kínai részvénypiacok is relatív jól teljesíthetnek. Kínában a zéró-Covid politika elengedését követően a vállalati szektor szorítása csökkenhet, és az ingatlanpiac stabilitásának helyreállítása megágyazott az elmúlt hetekben a kínai technológiai részvények rallyjának. India a világ legnépesebb országává válhat, és a befektetőktől egyre nagyobb figyelemre számíthat. Az országban idén 6,1 százalékkal bővülhet a gazdaság és az infláció 5,1 százalékra mérséklődhet, így a világ ötödik legnagyobb gazdaságává vállhat. Az ország profitálhat az olcsó orosz energiahordozókból, valamint a Kínához képest nyugatbarát vezetés is elősegítheti a külföldi beruházásokat, gyáráttelepüléseket. A legnépesebb ország címe mellett a kedvező korfa is segítheti az indiai gazdaság relatív jó teljesítményét a következő évtizedben.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo