Pofont kapott az amerikai gazdaság

A Nemzetközi Valutaalap rontotta az amerikai gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését részben amiatt, hogy visszaesik a kereslet a jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan agresszív kamatemelése miatt, ugyanakkor azzal számol, hogy az Egyesült Államok "szűken ugyan", de elkerüli a recessziót.

Az IMF legfrissebb becslése szerint idén az amerikai hazai össztermék (GDP) 2,9 százalékkal nő az áprilisban várt 3,7 százalék, és a tavaly októberben előre jelzett 5,2 százalék helyett.

A washingtoni székhelyű szervezet szerint jövőre az amerikai gazdaság teljesítménye az eddig várt 2,3 százalék helyett 1,7 százalékkal nő, 2024-ben pedig már csak 0,8 százalék lehet a GDP bővülése.

Átírták a számokat (Fotó: Pixabay)

Az IMF arra számít továbbá, hogy az idei utolsó negyedévben a tizenkét havi infláció 5,4 százalék lesz, majd 2023 utolsó három hónapjában ez a szám 2 százalékra, 2024 utolsó három hónapjában pedig 1,8 százalékra mérséklődik.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a múlt héten 75 bázisponttal, 1,50-1,75 százalékra emelte az irányadó dollárkamatot, miután az inflációs ráta májusban meglepetésre 41 éves csúcsra, 8,6 százalékra gyorsult.

A munkanélküliség az idei 3,2 százalékról jövőre 4,4 százalékra, 2024-ben pedig 4,8 százalékra nő az IMF legújabb előrejelzése szerint.

(MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo